Index Vakbarát Hírportál

Halál vagy életfogytiglan vár az elnökre

2015. június 16., kedd 12:38

Mindenképp borús alternatíva áll Egyiptom első demokratikusan megválasztott elnöke előtt

Vagy érvényben marad a halálos ítélete, vagy életfogytiglanra enyhítik.

A Hoszni Mubarak 30 éves rezsimjét 2011-ben megdöntő arab tavasz nyomán egy évvel később kiírt választásokkal hatalomra került Mohamed Murszi mindössze egy évig volt hatalomban.

2013 nyarán a hatalmat addig is gyakorlatilag kézben tartó katonai tanács elmozdította őt a júniusi kormányellenes töntetésekre és a rend helyreállítására hivatkozva. A 2012-2014-ig védelmi miniszteri posztot is betöltő Abdel Fattah esz-Sziszi a 2014-re kiírt új választásokon 95 százalékos többséget szerezve lett elnök. Az új hatalom betiltotta a Mubarak alatt is illegális Muszlim Testvériséget, amelynek politikai szárnya, a Szabadság is Igazság Pártja (FJP) a Mubarak utáni parlamenti választáson 235 helyet szerzett az 508 fős törvényhozásban.

A mérsékelt iszlám csoporttal együtt megerősödtek a radikális fundamentalisták is, a világi pártok rovására. Az eredmény aggodalmat keltett a 80 milliós ország 15 százalékát kitevő keresztény lakosság körében is.

Az elmozdítása után őrizetbe vett Morszit 25 év börtönre ítélték külföldi szervezetekkel való együttműködésért, május 16-án halálra ítélték a 2011-es börtönlázadásért, amely során az ott rács mögött ülő Murszi kiszabadult.

Az első ügyben a testület jóváhagyta az életfogytiglant, a halálos ítélet kapcsán azonban még nem született döntés.

A hatalmát láthatóan megszilárdító esz-Sziszi a hónap elején Magyarországon járt, ahol a Nemzeti Közszolgálati Egyetem díszdoktori címét vehette át, Berlinben pedig Angela Merkel fogadta.

A német kancellárral folytatott tárgyalás jelezte, hogy a puccsot elnökválasztással legitimáló elnök hatalmát nem kérdőjelezi meg a Nyugat. Esz-Sziszinek csal egy kellemetlenséggel kellett szembenéznie a közös sajtótájékoztatón, amikor egy arab újságírónő gyilkosnak nevezte őt, amíg a biztonságiak ki nem vitték.

Rovatok