Index Vakbarát Hírportál

Az osztály előtt nyírt ki egy nyulat egy tanár

2015. július 1., szerda 17:38

Ki vannak akadva a szülők egy dél-ausztriai középiskola biológia tanárára, aki hétfőn kábítópisztollyal kinyírt egy nyulat az osztály előtt mielőtt felboncolta volna, majd kedden egy másik osztály előtt megismételte a mutatványt - írja az osztrál Local.

Ekkorra az iskolában már elterjedt a hétfői nyilvános kivégzés híre, úgyhogy több diák is felajánlotta még az óra előtt a tanárnak, hogy megveszi tőle a nyulat, csak ne ölje meg. A tanár - aki otthonában tenyészti a nyulakat - azt mondta nekik, hogy biztos nem fog válik meg a nyúltól, hiszen az lesz az aznap esti vacsorája.

A történet közben Facebookon is terjedni kezdett a szülők és a diákok falain, és végül az iskola vezetése is úgy döntött, hogy kivizsgálja az ügyet. Ennek az lett a vége, hogy a nyúlgyilkos tanárt felfüggesztették. Herman Helm, a környékbeli iskolákért felelős oktatási felügyelő azt nyilatkozta az egyik osztrák lapnak, hogy eddig is tudták, hogy ez a tanár kedveli az unortodox módszereket, de ezúttal tényleg túlment egy határon. "Ezért figyelmeztetést kapott, és írásban szólítottam fel arra, hogy ne alkalmazzon ilyen módszereket" - mondta.

Az nem derült ki, hogy az osztrák tanárnak mi volt a célja az akcióval, viszont nemrég egy dán rádióállomás műsorvezetői biciklipumpával élő adásban agyonütöttek egy kisnyulat, hogy "felhívják a figyelmet arra a hatalmas álszenteskedésre, ami a húsevést veszi körül".

Rovatok