Index Vakbarát Hírportál

Agyonlőttek két fiatal turistát Albániában

2015. július 4., szombat 17:48

Agyonlőttek két cseh turistát péntek éjszaka Albániában, az áldozatokat autójukkal együtt a szakadékba hajították, hogy a halál balesetnek tűnjön.

A huszonhét éves Michalt és a harminchat éves Annát akkor lőtték agyon, amikor autójukkal a hegyvidéki területen fekvő, Thet Nemzeti Parkban található, külföldi turisták által közkedvelt kempingtábor felé fordultak. A táborból 2001-ben korábban már eltűnt három cseh fiatal, a helyiek akkor szervkereskedőkre tippeltek.

Az áldozatok a nyugat-csehországi Klatovy településről származnak, az információt megerősítette a cseh külügyminisztérium is, amely már értesítette a fiatalok szüleit. A cseh külügy külön közleményt adott ki, hogy a tragédia ellenére, az utóbbi tíz évben az albán közbiztonság jelentősen javult.

Az albán rendőrség szóvivője is nyilatkozott: az autóban automata gépfegyvereket és lőszert találtak, a roncstól nem messze megtalálták a tárakat is. Elképzelhető, hogy az egyik támadó az áldozatokkal együtt utazott. Az albán médiában arról is hírt adtak, hogy a gyilkosok ellopták a két cseh személyes tárgyait is. A holttesteket közben vizsgálatra Tiranába szállították.

A Thet Nemzeti Park híres természeti szépségéről, központjában egy hasonló nevű falu található. A környező hegycsúcsok elérik a 2400 méter magasságot is, a környék minden évben Nyugat-, és Közép-Európából turisták ezreit vonzza.

A cseh média arról is írt, hogy tekintettel a táj érintetlenségére, a környék a marihuana-termesztés közkedvelt célpontja, annak ellenére, hogy tavaly az albán rendőrség, egy nagyobb területen jelentős irtást végzett.

Rovatok