Index Vakbarát Hírportál

Kórházba szállították a svéd kormányfőt

2015. július 16., csütörtök 13:38

Erős émelygés miatt kórházba került csütörtök reggel Stefan Löfven svéd miniszterelnök, miután visszatért Stockholmba az etióp fővárosból, írta az MTI a kormányfő szóvivője.

A miniszterelnök az Addisz-Abebából hazafelé tartó repülőgépen lett rosszul, sajtóhírek szerint Löfvent rögtön leszállás után mentőautóval vitték a kórházba. Úgy tűnik, nincs komoly baja, a szóvivője szerint elvégeznek rajta néhány vizsgálatot, majd hazamehet. 

Az 57 éves szociáldemokrata politikus tavaly október óta vezeti a svéd kormányt.

Rovatok