Index Vakbarát Hírportál

Ingyenes buszbérletet kapnak a svédországi bevándorlók

2015. július 27., hétfő 16:32

Egész megyére érvényes buszbérletet kapnak a dél-svédországi Kalmarban élő menekültek azzal a céllal, hogy könnyebb legyen számukra a városok közötti mozgás, és növekedjen a beilleszkedés esélye. Ötletként nálunk is felmerült, de a BKV szerint túl bonyolult lenne a kedvezmény kiadása.

A Svéd Migrációs Hivatal és a Kalmar megyei közlekedési vállalat által kiadott bérlet valamennyi menedékkérőt megilleti.

Lars Borgemo, a migrációs hivatal képviselője a svéd tévének azt mondta, a döntést főként az integrációs törekvések motiválták, és azt remélik, hogy mobilizáció megkönnyítése azt eredményezi, hogy a menekültek több kapcsolatot építenek ki az ország távolabbi részein is. Borgemo szerint a döntés másik fontos célja, hogy javítsák a bevándorlók hangulatát, hiszen azt gyakran elrontják a végtelenségig húzódó bürokratikus eljárások.

Az ingyenbérletek havonta mintegy 60 ezer dolláros pluszköltséget jelentenek a svédeknek.

Néhány napja a Párbeszéd Magyarországért képviselője is indítványozta, hogy tegyék ingyenessé tenné a menekültek számára a budapesti tömegközlekedést. Afgán és szír menekültek százai bolyonganak Budapest utcáin, a többség viszont nem marad sokáig, tovább utazik a befogadóállomásokra, és Naszályi Márta szerint ingyen BKV-val sokkal gyorsabban jutnának el a vidéki táborokba.

A BKV szerint azonban a kedvezmény esetleges biztosításakor rendkívül nehéz feladat lenne annak ellenőrzése, hogy egy személy valóban csak két vasútállomás között utazik-e, és az utazási feltételeket betartva teszi ezt meg.

A jelenlegi helyzet szerint miután valakit elfognak a határnál, kap egy igazolást, amivel el kell mennie egy befogadóállomásra. A vasutat ingyen használhatják, de a budapesti tömegközlekedésért fizetniük kell.

Rovatok