Index Vakbarát Hírportál

Moszkva megvétózta a különbíróságot a lelőtt maláj gép ügyében

2015. július 30., csütörtök 00:06

Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsában szerdán megvétózta azt a határozattervezetet, amely alapján különbíróságot állítottak volna fel a tavaly Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállító tragédiájának kivizsgálására és a felelősök megbüntetésére.

A testület 15 tagja közül 11 támogatta a tervezetet, 3 (Angola, Kína és Venezuela), tartózkodott, Oroszország pedig állandó tagként élt a vétójogával – írja az MTI. A szavazás előtt pár órával Mark Rutte holland kormányfő tett egy utolsó kísérletet, hogy meggyőzze Vlagyimir Putyin orosz elnököt, de utóbbi kijelentette, hogy a bíróság felállítása "nem lenne célravezető", mert Oroszországnak "egy csomó kérdése" van az ügyben folyó vizsgálattal kapcsolatban, amelyre "nem eléggé lát rá".

A holland repülésbiztonsági testület vizsgálatáról szóló előzetes jelentés szerint az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járatnak másodpercekkel azelőtt, hogy darabokra esett szét a levegőben, még nem voltak műszaki problémái. A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy több tárgy is eltalálta, ami valószínűleg egy felrobbanó rakétára utal.

Ukrajna – amelynek légterében az eset történt – és több nyugati ország arra gyanakszik, hogy a rakétát oroszok vagy oroszpárti ukrán szakadárok lőtték ki tavaly július 17-én. Moszkva ezt tagadja, az orosz sajtó Ukrajnát teszi felelőssé a tragédiáért.

Rovatok