Index Vakbarát Hírportál

Újabb darabjait találták meg az eltűnt maláj gépnek

2015. augusztus 6., csütörtök 12:26 | aznap frissítve

Malajzia közlekedési miniszterének bejelentése szerint újabb darabjait találhatták meg a tavaly márciusban eltűnt maláj utasszállítónak, írja az AP. A kutatócsapat a francia fennhatóságú Réunion szigeten egy ablakot, néhány alumínium fóliát és üléspárnákat is talált, amik feltehetően az MH370-es járat darabjai lehetnek.

Liow Tiong Lai szerint egyelőre nem lehet kijelenteni, hogy a törmelékek a 239 emberrel a fedélzetén eltűnt gép darabjai, ezt majd a francia hatóságok fogják kideríteni. A miniszter szerint Malajzia kérte Mauritius és Madagaszkár hatóságait, hogy fésülje át a partjait az esetleges további törmelékek megtalálása érdekében. 

Ahogy azt megírtuk, a tavaly eltűnt repülőgép egy kétméteres szárnydarabját július végén találták meg a szigeten, egy bőrönd társaságában. Azóta a hivatalos szakértői vizsgálat megállapította, hogy az a Boeing 777-es darabja volt. Malájzia ezután küldött kutatócsoportot a szigetre.

Frissítés: A párizsi ügyészség közlése szerint egyelőre nem tudnak arról, hogy újabb roncsokat találtak volna Réunion szigetén. A Párizsban és az Indiai-óceánban fekvő szigeten zajló vizsgálatokhoz közel álló francia tisztségviselők szintén nem tudtak újabb roncsdarabok előkerüléséről beszámolni az AP amerikai hírügynökségnek.

Rovatok