Index Vakbarát Hírportál

Perelnek a rabszolgaként dolgoztatott litvánok

2015. augusztus 10., hétfő 20:12

Bírósághoz fordul hat litván munkavállaló, akik azt állítják: rabszolgaként dolgoztatta őket egy cég az Egyesült Királyságban. A Guardian szerint több mint 25 társukkal a DJ Houghton vállalatnál dolgoztak. 2012-ben a rendőrök több tucat feltételezett áldozatot szabadítottak ki az elképesztő körülmények közül.

Volt, hogy egyik nyolcórás műszakról úgy szállították pihenőidő nélkül őket a következő csirkefarmra, hogy vécézni sem állhattak meg, PET-palackba és egészségügyi zacskóba végezhették dolgukat. Aludni nem engedték őket, fizetésüket visszatartották, volt, akit megvertek. Ennek ellenére nem tudták, kihez fordulhatnának segítségért.

Szállítottak a McDonald'snak és a Tescónak

Volt, hogy olyan éhesek voltak, hogy nyers tojást ettek, amikor végre hazaértek a kívülről átlagosnak tűnő, de belül dohos, piszkos, bogarakkal és sorstársakkal túlzsúfolt lakásba. Előfordult, hogy harci kutyákkal fenyegették őket litván kisfőnökeik. A Guardian videójában megszólaló áldozat 19 évesen került a céghez. Amikor a bordája eltört, két nap szünetet engedélyeztek neki.

A lap már 2012-ben nyilvánosságra hozta, hogy a DJ Houghton beszállítója volt többek közt a McDonald'snak, a Tescónak és az Asdának, de még a Happy Egg („boldog tojás”) márkának is.

A munkaerő-toborzók működését szabályozó törvény a gyakorlatban a lap szerint nem működik fényesen: 75 esetben született ítélet gangmasterek, vagyis munkaerő-toborzók ellen, de csak egy esetben ítéltek meg kártérítést a munkavállalóknak.

Nem adtak ki európai elfogatóparancsot

A toborzókat szabályozó GLA (Gangmaster Licensing Authority) visszavonta a DJ Houghton engedélyét a 2012-es botrány után, de három év eltelt, és még mindig nem emeltek vádat a tulajdonosok ellen. A Houghton-család a helyi médiának azt nyilatkozta, ártatlanok.

Edikas Mankevicius, az erőszakoskodó litván kisfőnök ellen is csak Egyesült Királyság-beli elfogatóparancsot adtak ki, európait nem, pedig nem sokkal a 2012-es rendőri akció előtt visszatért Litvániába.

Annak ellenére, hogy a GLA által készített jelentésben „a valaha volt legbrutálisabb brit toborzóként” hivatkoznak a Houghtonékra a durva törvényszegések sora miatt. De a hatóság elmondta: ők csak az engedélyt vonhatják vissza, a bűncselekményeket a rendőrségnek kell felderítenie.

Az áldozatok azért indítanak polgári pert, mert úgy érzik, azok, akik a jogaikat a földbe tiporták, megúszták felelősségre vonás nélkül. A lap szerint ez az első alkalom, hogy egy brit vállalatot modern kori rabszolgaság ügyében perelnek be.

Magyarok is érintettek

A toborzókkal kapcsolatos további információ az Egyesült Királyságba készülő vagy kint élő munkavállalóknak magyarul is elérhető például a magyar követség honlapján vagy a GLA magyarul is elérhető brosúrájában. Korábban például itt és itt írtunk hasonló esetek magyar áldozatairól.

De modernkori rabszolgaság Magyarországon is létezik. „Nem akarok innen elmenni, itt legalább nem üt senki” – magyarázta egy nő, miért él nyolc éve egy sufniban, és dolgozik a nagy házban élő családnak, akiknek a maradékát eszi. Magyarország az EU-ban a szexuálisan kizsákmányolt nők egyik fő kibocsátó országa. A futtatás és csicskáztatás mellett a rabszolgaság többi fajtájáról is írtunk összefoglaló cikkünkben.

Rovatok