Index Vakbarát Hírportál

Légiparádén halt meg egy amerikai katonai ejtőernyős

2015. augusztus 17., hétfő 16:57

Corey Hood őrmester összeütközött egy másik ejtőernyőssel, feltehetőleg eszméletlen volt, amikor becsapódott. Kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni.

Az amerikai hadsereg és haditengerészet közös ejtőernyős légi bemutatóján lezuhant, majd meghalt egy katonai ejtőernyős Chicagóban vasárnap délután. A harminckétéves Corey Hood őrmester tizenkét társával együtt a levegőben egy köralakú formációba fogódzkodott össze – írja a Buzzfeed.

Eddig tisztázatlan okokból a szétváláskor Hood összeütközött egy másik férfival. A feltételezések szerint elveszítette az eszméletét, ezért csapódott neki egy épületnek, majd harminc emeletet zuhant.

A férfit azonnal kórházba szállították azzal a társával együtt, akivel összeütköztek. Hood keringése vasárnap délután összeomlott, és már nem tudták megmenteni. Társának eltörte a lába, de nem szenvedett maradandó sérülést.

„Csak néhány másodpercig láttam őt zuhanni. Azt hittem, hogy landolni fog, de észrevettem, hogy túl gyors” – közölte egy szemtanú.

Hood korábban több éles bevetésben is részt vett légideszantosként Afganisztánban és Irakban.

Rovatok