Index Vakbarát Hírportál

Öngyilkos lett az oregoni lövöldöző

2015. október 4., vasárnap 18:30

A rendőrség szombaton megerősítette, hogy Christopher Harper–Mercer – a fegyveres, aki kilenc embert megölt egy oregoni főiskolán – saját magát lőtte agyon, amikor tűzharcba keveredett a rendőrökkel.

Harper–Mercer hatféle lőfegyvert és több tár lőszert hordott magánál, ezenkívül golyóálló mellényt is viselt, amikor a csütörtöki angolóra közben lövöldözni kezdett. A New York Times szerint a férfinak összesen 14 lőfegyvere volt; a többit később, a lakásán találták meg.

A Times azt írja, Harper–Mercer legálisan jutott hozzá a fegyverekhez; ezek vagy a sajátjai, vagy valamelyik rokonáé voltak. A férfi apja, Ian Mercer a CNN-nek azt mondta, fogalma sem volt róla, hogy a fiának ilyen sok lőfegyvere van. (Harper–Mercer szülei tíz éve elváltak, a férfi azóta az anyjával élt.)

A rendőrség öt perccel a lövöldözés kezdete után már oda is ért a campusra. Két perccel később már tűzpárbajba keveredtek a férfival, majd újabb két perc múlva jelentették, hogy Harper-Mercer meghalt.

Az egyik diák anyja azt mondta, hogy Harper–Mercer az egyik diáknak adott valamit, hogy adja át a hatóságoknak. A szemtanúk szerint Harper–Mercer állítólag azt mondta neki, hogy „ne aggódj, te leszel az egyik túlélő”, majd átadta neki a hátizsákját, azzal a megjegyzéssel, hogy abban benne van minden információ, amire a rendőrségnek szüksége lehet.

A rendőrség hivatalosan semmit sem mondott arról, hogy mi volt a hátizsákban. Az AP hírügynökség egy rendőrségi tisztviselőre hivatkozva azt írta, hogy állítólag egy több oldal hosszú kiáltványról van szó.

Rovatok