Egyszerre sztrájkolnak az SNCF francia vasúttársaság dolgozói és utasai. Az alkalmazottak a tervezett elbocsátások miatt hagynak fel a munkával. Az utasok a késések miatt nem vesznek jegyet.
Utasok egy csoportja sztrájkot hirdetett Franciaországban. A felháborodott emberek szerint a „harmadik világ színvonalán” dolgozik az SNCF francia vasúttársaság. Elegük lett a rendszeres késésekből, és abból, hogy ezekről nem tájékoztatják őket. A sztrájkolók nem bojkottálják a vasutat, helyette érvénytelen jegyekkel szállnak fel. Áljegyeket készítettek, rajtuk tételes felsorolással a legnagyobb problémáikkal – írja a Local.fr.
„A kormány és az SNCF takaréklángra tette a vasúti karbantartásokat az elmúlt 20-30 évben. Most szemtanúi vagyunk a súlyos következményeknek” – jelentette ki a csoport szószólója, Jean-Claude Delarue. Delarue elmondta, hogy Párizs, Lyon és Marseille környékén a legrosszabbak az állapotok. Az időpontválasztás sem véletlen: pártjával elindul a két hónap múlva esedékes helyhatósági választásokon . Reméli, hogy kapnak lehetőséget a változtatásra.
Korábban Delarue csoportja már támadta a francia és a párizsi közlekedési társaságot. Tavasszal több bankár beperelte a vállalatok vezetőit a késések miatt. Az előírt 10 perc helyett rendszeresen 40 alatt jutottak be Párizs banknegyedébe, La Defense-ba. Szerintük így sok szabadidőt veszítenek az utazással.
Csütörtökön az SNCF társaság dolgozói is felfüggesztették a munkát. Ellenzik a tervezett elbocsátásokat, a juttatásaik és a fizetésük megvágását. A sztrájk miatt több fontos vasútvonalon késnek a vonatok.
Hétfőn az Air France dolgozói tüntettek a várható leépítések miatt. A tüntetők megtépték Xavier Borseta, a légitársaság egyik vezetőjének ruháját. Borseta a cég gazdasági egyeztetésére tartott.