Index Vakbarát Hírportál

Belga diákok tömítik el Orbán postaládáját

2015. október 22., csütörtök 09:22

A Magyar Idők úgy tudja, hogy tanítási időben másolták a belga diákok az Amnesty International Orbán Viktornak címzett petícióját, amiket aztán zsákszámra adtak postára.

A lap szerint október 16-án több belga iskolában Amnesty-hetet tartottak, így például Ninove város Heilige Harten Secundair nevű iskolában is, ahol tanórán, a tanárok kérésére másolták le a diákok a nemzetközi jogvédő szervezet Magyarország megsérti a menekültek emberi jogait című petícióját. (Az Amnesty-hétről az iskola majdnem száz képből álló galériát tett fel a Facebook-oldalára.)

A petíció szövege szerint

Magyarország megsérti a menekültek emberi jogait azzal, hogy megakadályozza hozzáférésüket az ország területén egy valódi menekültügyi eljáráshoz. A törvénymódosításokat, amelyek többek között bűncselekménnyé nyilvánították a menekültek és menedékkérők számára a határzár átlépését, a céljuk pedig, hogy Magyarország felelősségét áttolják másokra, vissza kell vonni.

A petíció azt kéri az aláíróktól, hogy saját nyelvükön fogalmazzanak levelet Orbán Viktornak, és azt juttassák el a magyar kormányfőhöz. Az Orbán Viktorhoz címzett leveleket a belga iskolák fejlécével látták el.

A kormányközeli napilap cikkében azon aggódik, hogy adatvédelmi szempontból aggályos, hogy a leveleket a fiatalkorú belga diákok nevükkel és más adataikkal is ellátták, és szerintük erkölcsileg is aggályos, hogy egy szervezet iskolás gyerekeket használ fel saját kampánycéljaira.

Az ENSZ gyermekjogi egyezménye szerint a gyermekeknek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Hozzá kell tenni azonban, hogy ugyanígy joguk van a politikamentességhez, a modern európai oktatási rendszerekben pedig nem elfogadott a diákok politikai nézetének direkt vagy indirekt módon való befolyásolása. Az európai oktatási rendszerek alapelve a gyerekek mindenek felett álló érdeke, amit sért a gondoldásuk hamis tényekkel való befolyásolása is.

Érdekes módon a kormánypárti sajtó nem aggódott a gyerekek jogaiért akkor, amikor idén májusban egy „gazdasági bevándorlós” feladatot is kaptak a magyar fiatalkorúak. Arra a kérdésre pedig, hogy milyen veszéllyel jár(hat) az illegális migráció a befogadó országra nézve, az volt a helyes válasz, hogy „az illegális migráció veszélye az ellenőrizhetetlenség, a hozzá kapcsolódó, és abból hasznot húzó cselekmények. Pl.: Az embercsempészet, az emberkereskedelem, a szervezett bűnözés, a hamis úti,- és személyi okmányok előállítása, a feketegazdaság növekedése, a korrupció. A jelenség számos gazdasági, egészségügyi, és szociális feszültség okozója lehet.”

Rovatok