Index Vakbarát Hírportál

A migránsok ellen tüntettek a cseh nagyvárosokban

2015. október 28., szerda 18:55

Az Iszlámellenes Blokk nevű civil mozgalom által szervezett megmozdulások rendbontások nélkül értek véget.

A legtöbben – 1500-2000 ember – a dél-morvaországi Brünnben gyűltek össze. A prágai demonstráción az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) németországi menekült-, bevándorló- és iszlámellenes mozgalom képviselői is megjelentek.

"Rendezvényeinkkel arra a veszélyre szeretnénk felhívni a figyelmet, amelyet az iszlám vallású menekültek hulláma jelent Európa számára" – mondta David Stepán, az Iszlámellenes Blokk szóvivője újságíróknak.

"Rendkívül fontos most az európai hazafiak összefogása, mert a veszélynek csak együttes erővel tudunk ellenállni. Erősek vagyunk, és közösen sikeresek is leszünk" – mondta Lutz Bachmann, a Pegida egyik vezetője Prágában, mintegy 500-600 ember előtt.

A migrációellenes tüntetők, illetve a migrációt támogató tüntetők kisebb csoportjának összecsapását Prága belvárosában a rendőrök megakadályozták.

Néhány tüntetésen – például Liberecben vagy Brünnben – a résztvevők azt is követelték, hogy Csehország lépjen ki az Európai Unióból, mert az szerintük saját vesztébe rohan.

Európa öngyilkossága nem lehet példa számunkra – hirdették több városban a tüntetők transzparensei. Az illegális migránsok befogadását határozottan ellenző Milos Zeman cseh államfőt viszont szerda délelőtt Tomás Garrique Masaryk, Csehszlovákia alapító elnöke prágai szobrának megkoszorúzásakor több tucatnyi tüntető lehurrogta. Sokan fütyültek, és piros lapot mutattak Zemannak migránsellenes kijelentései miatt. Csehországban szerdán állami ünnep volt.

Rovatok