Index Vakbarát Hírportál

A román jegybank alelnöke lehet Románia új kormányfője

2015. november 9., hétfő 18:42

A múlt héten lemondott Victor Ponta helyett a román nemzeti bank (BNR) alelnökét jelölték a szociáldemokraták (PSD) kormányfőnek, írja a Transindex. Liviu Voinea 2012-14 között a Ponta-kabinetben a költségvetésért felelős tárca nélküli miniszteri tisztséget, azelőtt pedig az adópolitikáért felelős államtitkári pozíciót töltötte be.

A PSD elnöke, Liviu Dragnea a döntésről délután tájékoztatta Klaus Iohannis államfőt, aki feltehetően kedden jelenti be, hogy kit jelöl miniszterelnöknek. Dragnea szerint Iohannis elfogadhatónak nevezhete a PSD javaslatát, koalíciós partnerei pedig ésszerűnek tartották a döntést.

A román kormány lemondása után Iohannis Sorin Cîmpeanut nevezte ki ideiglenes kormányfőnek. A lemondott kormány ideiglenes kormány státusban folytatja tevékenységét az új kormány megalakulásáig. Az átmeneti időszak legfeljebb 45 napig tarthat.

Egyelőre nem tudni, hogy az államfő az eddigi PSD_UNPR_ALDE koalíció jelöltjét kéri-e fel kormányalakításra, vagy pedig a közvélemény-kutatások szerint 7 százalékkal népszerűbb ellenzéki PNL-ét - ami egyébként előrehozott választásokat sürgetett a Ponta-kormány lemondása után. Az elemzők arra számítanak, hogy Iohannis a politikai ízléséhez közelebb álló jobboldali konzervatívokat hozza helyzetbe.

Bukarestben a Colectiv nevű szórakozóhelyen történt tragédia óta ezrek tüntetnek az utcán, szerdán az államfő is kiment a demonstrálók közé, hogy meghallgassa a véleményüket. A demonstrálók az egész politikai elit lecserélését követelik, mivel úgy vélik, hogy a rendszerváltás óta mindkét oldal csak kirabolta az országot. Szerdán azt skandálta tömeg, hogy a "Korrupció öl", Iohannisnak pedig azt üzenték, hogy  „Szabadíts meg a tolvajoktól".

Romániában egyébként jövőre lennének parlamenti választások.

Rovatok