Index Vakbarát Hírportál

ENSZ BT: Mehet a katonai csapás az Iszlám Állam és az an-Nuszra ellen

2015. november 21., szombat 08:19

Az Iszlám Állam és az an-Nuszra Front elleni katonai erő alkalmazására feljogosító, egyhangú terrorelhárítási határozatot fogadott el pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT). Az egy héttel a párizsi terrortámadások után, francia kezdeményezésre elfogadott határozat arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy hangolja össze erőfeszítéseit a terrorizmus jelentette globális fenyegetés ellen, akadályozza meg a külföldi fegyveresek áramlását és csapjon le a terroristák pénzügyi hálózataira.

Oroszország, amely támogatta a franciák által benyújtott határozatot, szerdán maga is egy tervezetet terjesztett elő, ezt azonban ezúttal nem vitatta meg a BT. Nyugati diplomaták szerint az orosz dokumentum túlságosan széleskörűen határozta meg a terrorizmust és megengedte volna a szíriai kormány hatalmon maradását.

Oroszország szerint az általa szorgalmazott határozat blokkolása politikai rövidlátásra vall, ezért továbbra is törekedni fog annak elfogadtatására.

A világszervezet legfontosabb biztonságpolitikai döntéshozó szerve Párizs indítványát azt megelőzően szavazta meg, hogy Francois Hollande a jövő héten diplomáciai kampányba kezd a nagyhatalmak IÁ elleni fellépésének egyesítésére. A francia elnök kedden Washingtonban, csütörtökön pedig Moszkvában tárgyal majd.

Rovatok