Index Vakbarát Hírportál

A zsinagógában imádkozhatnak a kanadai muszlimok

2015. november 30., hétfő 18:32

A párizsi terrortámadások másnapján gyújtották fel a kanadai Peterborough (Ontario állam) mecsetjét. A muszlimok nem várt helyről kaptak segítséget: a helyi zsinagógában fogadták be őket, írja a cbc.ca.

Larry Gillman zsidó elöljáró szerint a cselekedetük nem a vallásról szólt, nem a származásról, hiszen csak az számít, hogy mindannyian kanadaiak.

Kanada az év végéig 25 ezer szír menekültet akar  befogadni  közel-keleti menekülttáborokból, kizárólag nőket, gyerekeket, családapákat. Egyedülálló férfiak a párizsi merényletek után megnövekedett biztonsági kockázatok miatt nem telepedhetnek le.

Kanadában november elején állt fel a világ egyik legkülönlegesebb kormánya. Az hagyján, hogy a kormánytagok fele nő, vannak egyéb érdekességek is: a veteránügyi miniszter kerekesszékben ül, mert katonaként súlyosan megsebesült egy lövöldözésben, a közlekedési miniszter egy asztronauta, a kormányban van két szikh egy nyíltan meleg és egy rákkal kezelt miniszter is. Az összes furcsaságról itt>>>

Rovatok