Index Vakbarát Hírportál

Az Iszlám Állam megölte az ádeni kormányzót

2015. december 6., vasárnap 09:42 | aznap frissítve

Megölték vasárnap reggel Jemen második legnagyobb városa, Áden térségének a kormányzóját - jelentette az MTI. Jaafar Saad tábornok és hat testőre életét a város Tawahi nevű lakónegyedében oltották ki a merénylők, amikor a kormányzó autókonvojával a hivatalába tartott.

Az Iszlám Állam magára vállalta a tettet. Azt közölték, hogy robbanóanyaggal megtöltött autót robbantott fel a kormányzó elhaladó konvoja mellett.

A jemeni kormányerők - a szaudi vezetésű nemzetközi koalíció támogatásával - hónapokkal ezelőtt kiűzték a síita huti lázadókat Ádenből. Az al-Kaida terrorszervezet jemeni szárnya azóta az ország belharcai okozta káoszt kihasználva kiterjesztette befolyását Jemen déli és keleti térségében, és jelenléte Ádenben is egyre inkább megmutatkozik.

Jaafar Saad korábban az - időközben Észak-Jemennel egyesült - Dél-Jemen hadseregének volt a tábornoka, és októberben nevezték ki kormányzóvá.

Szombaton álarcot viselő motorkerékpáros fegyveresek több támadást hajtottak végre Ádenben járművek ellen. Meggyilkolták Aqeel al-Khodr katonai hírszerző ezredest, Mohsen Alwan bírót, aki al-Kaida tagok elítélésével vált ismertté, valamint három további embert.

Rovatok