Index Vakbarát Hírportál

Legalább 71 ember meghalt egy szíriai hármas merényletsorozatban

2016. január 31., vasárnap 14:37 | aznap frissítve

Legalább 45 ember meghalt, több mint 100 megsebesült három robbantásos merényletben a szíriai főváros, Damaszkusz főként síiták lakta külvárosi negyedében - közölte a SANA szíriai állami hírügynökség.  A korábbi hírek még két merényletről szóltak.

Frissítés: Már 60 halálos áldozatot jelentett a Reuters. Később az MTI ezt 71-re egészítette ki, köztük 4 gyerek is is meghalt az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) adatai alapján.  

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja 47 halálos áldozatról számolt be, és figyelmeztetett, hogy számuk nőhet, mert sok sebesültnek súlyos az állapota.  

A szíriai állami média szerint a Damaszkusz déli Szajjida Zainab külvárosi negyedének mecsetében lévő síita szenthelynél, Mohamed próféta unokájának mauzóleumánál egy gépkocsiba rejtett pokolgépet hoztak működésbe, és két öngyilkos merénylő felrobbantotta magát.

A mauzóleum fontos zarándokhely a síiták számára, ugyanakkor a szélsőséges szunniták elutasítják az ilyen jellegű emlékhelyeket. Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet és más iszlamista csoportok ahol tudják, rombolják az ideológiájukkal ellenkező műemlékeket. A Szajjida Zainabban lévő szenthelynél az utóbbi években többször is követtek már el robbantásos merényleteket.

A szír ellenzék eközben az ENSZ-különmegbízottal tárgyal Genfben

Staffan de Misturával, az ENSZ szíriai különmegbízottjával találkoztak vasárnap Genfben a szíriai ellenzék képviselői. Szálem Muszlit ellenzéki szóvivő optimista volt a találkozó után, de

nyomatékosította: addig nem hajlandóak tárgyalóasztalhoz ülni a damaszkuszi rezsim küldötteivel, amíg nem látja a kormány elkötelezett szándékát a szíriai humanitárius helyzet javítására. Az ENSZ különmegbízott a találkozó után kijelentette: derűlátó, mert  szerinte ez egy olyan történelmi lehetőség volt, amelyet nem szalaszthattak el.

Rovatok