Index Vakbarát Hírportál

Tolószékben juthatott fel a merénylő a szomáliai gépre

2016. február 4., csütörtök 19:45

Öngyilkos merénylő lehetett az a férfi, akinek az égő holtteste abból a repülőből zuhant ki, amelyik kedden hajtott végre kényszerleszállást Szomáliában. A Wall Street Journal szerint a férfi magát kerekesszékesnek álcázva játszotta ki a reptér szigorú biztonsági ellenőrzését.

Az újság forrása szerint a merénylő ugyan még tolószékkel szállt fel a gépre, de végül egy rendes ülésen foglalt helyet. A bombát a felszállás után kb. öt perccel robbantotta föl, majd kizuhant a repülőgép oldalán keletkező, 1-1,5 méter átmérőjű lyukon. A holttestét szerdán találták meg.

A meghiúsult merényletet egyelőre egyetlen terrorszervezet sem vállalta magára. "Több szakértő véli úgy, hogy a szomáliai al-Kaidából kinőtt as-Sabáb lehet a felelős a robbantásért. A hallgatásukat pedig a kudarc magyarázhatja" – írtuk korábbi cikkünkben.

A repülőgép a fővárosból, Mogadishuból szállt fel, és ott is hajtott végre kényszerleszállást. Az öngyilkos merénylőn kívül mindenki túlélte a robbantást.

Rovatok