Index Vakbarát Hírportál

6,4-es erejű földrengés rázta meg Tajvant

2016. február 5., péntek 22:14 | nyolc éve frissítve

Összedőlt egy 17 emeletes toronyház. Eddig legalább tizenegy halálos áldozatról tudni, egyikük egy tíznapos csecsemő volt. 1500-an kutatnak a romok alatt rekedt túlélők után.

6,4-es erejű földrengés rázta meg Tajvant, több épület is összedőlt - közölte a Reuters hírügynökség. A rengés epicentruma 45 kilométerre délkeletre volt az 1,8 milliós Tajnan városától. A rengést a sziget más részein is érezni lehetett, de máshonnan nem jelentettek kárt.

A legutolsó információk szerint a katasztrófának legalább 11 halálos áldozata volt. A BBC azt írja, hogy az egyik áldozat csecsemő volt. A sebesültek több mint háromszázan vannak.

6,4-es erejű földrengés rázta meg Tajvant

Az első nagy földmozgást öt utórengés követte, amelyek mind legalább 3,8-es erősségűek voltak - jelentették a helyi lapok.

Összedőlt egy 17 emeletes, 60 lakásos toronyház is. Egy tajnani tűzoltósági tisztségviselő becslése szerint a toronyházban 240 ember lakott. Eddig 221 embert, köztük csecsemőket mentettek ki a romjai alól. A belügyminiszter attól tart, hogy még a szokásosnál is többen lehettek a katasztrófa idején a toronyházban, mert a családok ilyenkor összegyűlnek a kínai új évet ünnepelni.

Egy másik, 150 családnak otthont adó 16 emeletes, súlyosan megrongálódott épület mind a 256 lakóját sikerült biztonságba helyezni.

Több mint 1500-an kutatnak a romok alatt rekedt túlélők után, munkájukat kutyák, kosaras daruk és két helikopter is segíti.

A helyi tévének nyilatkozva egy nő azt mesélte, hogy kalapáccsal tört ki az otthona kicsavarodott ajtaján, egy férfi összekötözött ruhadarabokból készített kötélféleségen ereszkedett le több emeletnyit.

A belügyminiszter azt mondta: azt is meg fogják vizsgálni, hogy az összedőlt épületek megfeleltek-e az építési előírásoknak.

A környékről gázszivárgást és csőtörést jelentettek, a vízhiány 400 ezer háztartást érint, és csaknem 6 ezer lakásban nincs villany. Fennakadások vannak a vasúti közlekedésben, több vonatot nem indítottak el, mások sebességét óránként 30 kilométerre csökkentették. Folyik a vasúti pályák ellenőrzése.

A helyszínre utazott Tajvan elnöke, Ma Jing-csiu. Megígérte, hogy a kormány mindent meg fog tenni az ott élők biztonságáért, a túlélők kimentéséért és a hajléktalanokká váltak elhelyezéséért. A pekingi kormány tajvani ügyekért felelős hivatalvezetője azt mondta, már kapcsolatba léptek tajvani kollégáikkal, és felajánlották a segítségüket.

Tajvan a földrengéstanilag aktív, Csendes-óceáni Tűzgyűrű nevű köríven található, emiatt gyakoriak a földmozgások a szigeten.

Rovatok