Index Vakbarát Hírportál

Felvizezett melegjogi törvényt fogadott el az olasz szenátus

2016. február 27., szombat 00:03

Félsiker, sokaknak nagy csalódás az a melegjogi mérföldkőnek készülő törvény, amelyet a héten megszavazott az olasz szenátus, és várhatóan hamarosan az alsóház is elfogad. A melegek megkapnák a jogot arra, hogy bejegyzett élettársi kapcsolatot kössenek, ami megnyitná az öröklés és például az özvegyi nyugdíj vagy tartásdíj lehetőségét. Ugyanakkor az elfogadott változat végül még azt sem engedi meg, hogy a pár egyik tagjának korábbi kapcsolatából született, már eleve közösen nevelt gyereket örökbe fogadja a pár másik tagja.

Csütörtök este az olasz parlament felsőháza 173 igen szavazattal, 71 nem ellenében megszavazta a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, amely az azonos nemű párok előtt is megnyitná a kapcsolatuk hivatalossá tételének a lehetőségét, és ezáltal sok területen jogi védelmet jelentene a melegeknek.

Szenátorok ölelkeztek, a szavazást történelminek nevezte Matteo Renzi, az olasz miniszterelnök, a Facebookon arról írt, hogy a remény legyőzte a félelmet, a bátorság a diszkriminációt, győzött a szerelem.

A megszavazott törvény azonban sokaknak nagy csalódás, mert ez a szöveg csupán egy felhigított változata az eredeti tervezetnek.

Olaszországban régóta érett már, hogy lépjenek a melegjogok terén. Ahogy a BBC megjegyezte: Olaszország az egyetlen nagyobb nyugat-európai ország, ahol nincs se a melegek előtt is nyitva álló bejegyzett élettársi kapcsolat, se melegházasság. Tavaly az Emberi Jogok Európai Bírósága el is marasztalta Olaszországot, amiért nem biztosít megfelelő jogi védelmet a meleg pároknak.

Egymillió ember

A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló olasz törvény – ellentétben a magyarral – nem kizárólag az azonos nemű párokra vonatkozna, hanem mindegyik törvényesíteni kívánt élettársi kapcsolatra. Az MTI tudósítója szerint Olaszországban közel egymillió ember él tartós élettársi kapcsolatban.

Renziék többször nekifutottak, hogy elfogadtassák a törvénytervezetüket, és több sikertelen kísérlet után végül lejjebb eresztették a lécet. Így, ezen az áron tudott létrejönni a pártok közötti megállapodás, ami a törvény átengedéséhez kellett. A szenátus után még az alsóháznak is meg kell szavaznia a törvényt ahhoz, hogy hatályba lépjen, de ott nagyjából borítékolható a siker a kormányerők többsége miatt.

A törvény az eddigi, gyakorlatilag nullához képest fontos jogokat garantál a meleg pároknak: kaphatnának például özvegyi nyugdíjat, különválás után tartásdíjat, örökölhetnének a társuk után, és egymás családnevét is felvehetnék.

A már nevelt gyereket sem fogadhatnák örökbe

A felhigított változatból azonban kimaradt az örökbefogadás, pontosabban azon belül is a közös gyerekké fogadás joga, ami az eredeti tervezetnek még a része volt. Itt azokról a párokról és gyerekeikről van szó, ahol valamelyik fél korábbi kapcsolatából született gyerekét vagy gyerekeit nevelik közösen. A gyerek és a nem vér szerinti szülő számára is komoly védettséget jelentene, ha a jog is elismerné a kettejük közötti szülő-gyerek kapcsolatot. A jelenlegi helyzetben ugyanis, ha a vér szerinti szülő meghal, nincs garancia arra, hogy tovább nevelheti a gyereket az a felnőtt, akit a gyerek amúgy szülőjének tekint. A katolikus egyház és a jobboldali pártok hevesen tiltakoztak ennek a típusú örökbefogadási jognak a megadása ellen.

A melegek jogaiért küzdő csoportok számára súlyos veszteség az is, hogy a hűség kötelezettségéről szóló részt is kivették a csütörtökön megszavazott változatból. Ez a házasságról szóló törvényben benne van. A katolikusok nagyon ellenezték, hogy a házasság és az élettársi kapcsolat egyforma legyen ebből a szempontból. A hűség mint erkölcsi kötelezettség eltüntetése a törvényből azért sérti a melegeket, mert azt a sztereotípiát erősíti, hogy a melegek promiszkuisak, nem lehet tőlük hűséget várni, magyarázta Andrea Giuliano, a korábban Magyarországon is aktív emberi jogi aktvista. A közösség szerint ez a lépés emellett abba az irányba mutat, hogy később sem fogják lehetővé tenni a gyerekvállalást a melegek számára, mert a törvényhozók szerint képtelenek stabil, monogám kapcsolatot kialakítani. 

Folytatást ígérnek

Míg a szenátusban csütörtökön az egyik szélsőjobbos képviselő arról szónokolt, hogy az igennel szavazók a pokolra fognak jutni Renzivel együtt, az eredeti tervezetet benyújtó szenátor, Monica Cirinnà a Guardian szerint azt mondta:

Ez egy első lépés, győzelem, de lyukkal a szívében.

Szerinte nagyon fontos törvény született, de az érintett gyerekekre is gondol. "Most majd megtesszük a következő lépést, félúton járunk" - ígérte meg.

A Guardian szerint a törvény körüli vitákból Angelo Alfano, a belügyminiszter emelkedett ki győztesen, aki az örökbefogadásról szóló rész miatti tiltakozás fő hangadója volt, miközben magát a törvényt általánosságban támogatta. Ezzel a diadalmas nyilatkozatával sokaknál kiverte a biztosítékot: "Gyönyörű ajándék volt Olaszország számára, hogy megakadályoztuk, hogy az azonos nemű pároknak gyereke legyen, ahogy a természet is megakadályozza. Kivédtünk egy antropológiai forradalmat a természet ellen".

Március 5-én tüntetés lesz

A törvény felhigítását árulásnak megélő politikusok közül többen lemondással fenyegetőztek, Tommaso Cerno író, a Messagero napilap regionális igazgatója pedig adósztrájkot helyezett kilátásba.

Az elmúlt hetekben több tömegtüntetés volt Olaszországban a készülő törvény miatt pro és kontra. Január 23-án országszerte száz különböző városban tízezrek tüntettek a meleg párok jogaiért, január 30-án pedig az ellentábor tartott tömegtüntetést Rómában. Március 5-én újabb nagy tüntetés készül. A szivárványcsaládokat képviselő szövetség hívja tiltakozni mindazokat, akik szerint a törvény ebben a formában semmibe veszi a melegek fiainak és lányainak a létezését és az ő érdekeiket. A tüntetés ezúttal Rómában lesz. Andrea Giuliano szerint a tüntetés független attól, hogyan szavaz majd végül az alsóház, a tiltakozás arról szól, hogy nem akarnak diszkrimináló törvényt, márpedig a mostani verziót annak tartják.

Rovatok