Index Vakbarát Hírportál

Bolgár kutakon árulják az Iszlám Állam olaját

2016. március 1., kedd 09:19

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet által előállított benzint és dízelüzemanyagot árulnak bolgár benzinkutak - közölte a Trud nevű bolgár lap egy megbízható vámszolgálati forrásra hivatkozva. A szervezett bűnözés elleni és a nemzetbiztonsági szolgálatok munkatársai nagyszabású ellenőrző akciókat hajtanak végre Szófiában és 15 megyében. Több mint 50 kereskedelmi létesítmény keveredett gyanúba, írja az MTI.

A lap szerint

az ellenőrzéseket az Oroszországból és az Egyesült Államokból kapott műholdfelvételek váltották ki.

Ezek segítségével lelepleződött a csempészett benzin Bulgáriába szállításának rendszere. Titkosszolgálati illetékesek nem kommentálták az Iszlám Állammal kapcsolatos értesülést - írta a lap.

Várna és Burgasz kikötőibe tartályhajók szállítják a Görögországban lévő üzemanyag-tárolókból a benzint és a dízelt, és így

az üzemanyag-szállítmányok az Európai Unión belüli kereskedelmi cikknek számítanak.

Az elektronikus tengeri áruforgalmi ellenőrzőrendszerben rögzített adatok szerint azonban,

mielőtt a tartályhajók Görögországban és Bulgáriában kikötnének, hét törökországi földközi-tengeri és fekete-tengeri kikötőben tartózkodnak.

A lap szerint feltételezhető, hogy a hajókat ott töltik fel az Iszlám Állam területéről származó üzemanyaggal.

A csempészett üzemanyagok abban különböznek a többitől, hogy rossz minőségűek. A csempészett benzin 20-40 százalékkal tér el minőségben az európai normáktól, míg a dízel 35-70 százalékkal. Ebből arra a következtetésre jut a Trud, hogy az üzemanyagok nem a görög tárolókból származnak, a tartályhajók pedig azért kötnek ki Görögországban, hogy megszerezzék a szükséges dokumentumokat.

Rovatok