Index Vakbarát Hírportál

Moszkvai gyilkos dada: Allah parancsára öltem

2016. március 2., szerda 10:43

Miután az idegenellenes indulatoktól tartva az orosz hatóságok két napig visszatartották a levágott gyerekfejjel rohangáló moszkvai ámokfutóról szóló felvételeket, szerdán egész portrésorozatot publikáltak az üzbég Gyulcsehra Bobokulováról.  

A 38 éves nő három éve dolgozott bébiszitterként egy családnál, és valószínűleg az alfa-Pyrrolidinopentiofenon nevű dizájnerdrog hatása alatt vágta le a gondjaira bízott négyéves gyerek fejét, gyújtotta fel a lakást, majd állt ki egy északnyugat-moszkvai metrómegállóhoz, ahol hangos „Allah akbar”-ozás kíséretében azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja magát.

A hatóságok több mint egy órán át komolyan vették fenyegetőzését, de kiderült, hogy egyáltalán nincs nála robbanószer. 

Bobokulova – aki maga is három gyereket nevel – már az anyagtól kitisztulva a bíróság előtt azt állította, hogy „Allah parancsára” cselekedett. Az őt leteperő rendőröknek hétfőn még azt mondta, férje megcsalta őt, ezért ölte meg a rábízott gyermeket A hatóságok azt gyanítják, hogy a nő súlyos elmezavarral küzd. 

Rovatok