Index Vakbarát Hírportál

Majdnem drónnak ütközött egy Airbus Párizs felett

2016. március 4., péntek 10:08 | aznap frissítve

Kis híján összeütközött egy drónnal a francia légitársaság Barcelona és Párizs között közlekedő Airbus A320 típusú utasszállító repülőgépe leszállás közben - írja az MTI. A BEA polgári repülésbiztonsággal foglalkozó francia elemzőiroda által súlyosnak minősített légi incidens a Roissy reptéren történt még február 19-én. Az eset kivizsgálása még tart.

A BEA szerint az ütközést a másodpilóta lélekjelenlétének köszönhetően kerülték el. A drónra ő figyelt fel a repülőgép bal oldalán körülbelül 1600 méteres magasságban. Ekkor a másodpilóta kikapcsolta az automata vezérlést, kikerülő manővert hajtott végre, és tájékoztatta a fedélzetparancsnokot a drón jelenlétéről.

Öt méterrel a szárny alatt suhant el

A fedélzetparancsnok becslése szerint a drón a repülőgép bal szárnya alatt öt méterrel suhant el.

A személyzet azonnal értesítette a légi irányítást a drón jelenlétéről, majd további probléma nélkül folytatta a leszállást.

A BEA nem adott hírt sem a drón méretéről, sem az Airbus fedélzetén tartózkodó emberek számáról. Az A320-as körülbelül 160 utas szállítására tervezték.

A drónok nem repülhetnek repterek közelében és lakott területek felett sem, nem hagyhatják el az irányítójuk körüli 150 méteres sugarú kört, illetve annak látótávolságát.

2014 őszén több hobbidrónokhoz kapcsolódó incidens történt Párizsban és atomreaktorok közelében.

Rovatok