Index Vakbarát Hírportál

Tettestársai lehettek a moszkvai bébiszitternek

2016. március 4., péntek 20:07

Kizárólag a négyéves kislány megölése miatt emeltek vádat pénteken Gülcsehra Bobokulova ellen, aki három éven át volt a gyerek bébiszittere – írta a Newsru.com. A 39 éves üzbegisztáni nő – akinél hazájában skizofréniát állapítottak meg – február 29-én megfojtotta és lefejezte a gyermeket, majd a fejjel együtt lement a közeli metrómegállóba, ahol azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja magát.

Terroristának mondta magát, zavarosra sikerült kihallgatásán pedig többek között azt mondta, az orosz légierő szíriai beavatkozását bosszulta meg. Később a bíróságon azt vallotta, Allah felszólítására cselekedett így.

A lakás is kigyulladt, ám sem emiatt, sem a terrorizmussal való fenyegetőzés miatt nem emeltek vádat a nő ellen, ami a Moszkovszkij Komszomolec információi szerint arra utal, hogy a hatóságok tettestársat is gyanítanak Bobokulova mellett.

De azt is mutatja, hogy egyelőre nem látnak terrorista szálat a gyilkosságban.

Egyelőre a nő elmeállapotát is vizsgálják, mert ennek hiányában büntethetősége is vitatható.

Rovatok