Index Vakbarát Hírportál

Jimmy Carter az agyrák után a bőrrákból is kigyógyult

2016. március 7., hétfő 18:26

Jimmy Carter szülővárosában, a georgiai Plainsben boldogan bejelentette, hogy

kigyógyult a bőrrákból.

A 91 éves volt amerikai elnök a Maranatha baptista templomban tartott bibliaóra végén mondta el, hogy 

Az orvosok úgy döntöttek, nincs többé szükégem kezelésre.

A CBS televízió tudósítója szerint a jelenlévők óriási tapssal fogadták a hírt. A Carter Központ vezetője, Deanna Congileo közleményben erősítette meg az információt, de óvatosabban fogalmazott.

Az elnök továbbra is orvosi ellenőrzés alatt marad, s ha szükséges, folytatják nála a kezelést.

A 91 éves politikus tavaly augusztusban jelentette be, hogy melanómával - a bőrrák agresszívabb és veszélyesebb fajtájával - küzd, s a betegség átterjedt a májára és az agyára is. Akkor Carter azt mondta, hogy amikor megtudta a diagnózist, arra számított, hogy már csak hetei vannak hátra. Cartert először megműtötték, majd sugárkezelésnek vetették alá, s végül a nagyon ígéretesnek tartott immunterápia egyik legújabb gyógyszerével kezelték. Az immunrendszert serkentőgyógyszer alkalmazását nem sokkal Carter diagnózisa előtt engedélyezte az amerikai egészségügyi hatóság. A gyógyulás olyan ütemben indult meg, hogy a volt elnök agyi szövődményei már decemberben eltűntek.

Rovatok