Index Vakbarát Hírportál

Orbán: Szó sem lehet menekültek Magyarországra telepítéséről

2016. március 7., hétfő 12:39 | aznap frissítve

Orbán Viktor is megérkezett az Európai Unió és Törökország migránsügyben tartandó brüsszeli csúcstalálkozójára, ahol azt mondta,

a határokat le kell zárni, vagyis helyre kell állítani a törvényességet. A schengeni szabályok szó szerinti alkalmazására van szükség. Szó sem lehet semmilyen közvetlen áttelepítésről Törökországból Európába, Magyarországra semmiképpen.

Orbán Viktor megérkezett Brüsszelbe

Az Európába történő áttelepítést is elhibázottnak tartom, mert az felhívás keringőre, olaj a tűzre.

Ha egy ilyen műveletet beindítanak, csak még többen fognak jönni Európába

– vélekedett a miniszterelnök.

Orbán Viktor kormányfő és kollégái a török miniszterelnökkel, Ahmet Davutoğluval is tárgyalnak hétfőn. Arra számítanak, hogy a török kormány újból ígéretet tesz rá, hogy vissza fogják venni a nemzetközi védelemre nem jogosult bevándorlókat Görögországtól.

A csúcstalálkozóról itt olvashat bővebben:

Rovatok