Index Vakbarát Hírportál

Egy éve az isztambuli reptéren él a szír férfi

2016. március 16., szerda 20:49

Látta a Terminál című filmet, ahol Tom Hanks egy repülőtéren ragad több évre, mert a hazájában háború tör ki és érvénytelen az útlevele? Most egy szír férfi, Fadi Manszúr számára ez a valóság egy éve. Manszúr 2012-ben menekült el Szíriából, először Libanonba ment, majd onnan Malajziába akart volna utazni, de végül nem engedték be az országba. Így 2015. márius 15-én visszairányították Isztambulba, ahol a "problémás utasok" helyiségébe zárták be az Atatürk Reptéren, amelyet azóta nem hagyott el, írja a France24 az AFP nyomán.

Manszúr azt mondja, hogy egy év reptéri élet után semmi másra nem vágyik, csak arra, hogy úgy aludhasson, hogy nem égnek a lámpák. A húszas éveiben járó férfi többször megpróbálta már elhagyni a repteret: egyszer elindult Libanonba, de visszautaztatták Törökországba. Az ottani hatóságok viszont nem engedik ki. Ezt pedig már az Amnesty International is sérelmezi, amely szerint a török hatóságoknak oltalmazotti vagy védelmi státuszt kellene adnia a szír férfinak. Legalább ideiglenesen, hogy elhagyhassa az országot.

A való élet egyébként nem reprodukálta a Terminál című filmet: a Spielberg rendezte mozit ugyanis az iráni Mehrán Karimi Nasszeri története ihlette, aki 18 évet töltött a Charles de Gaulle reptéren Párizsban, amikor kitört hazájában a sah ellenes forradalom. Vagyis Manszúr esetében a történelem ismétli önmagát.

Rovatok