Index Vakbarát Hírportál

Kábítószeres orgiákat tartottak egy bécsi óvodában

2016. március 18., péntek 17:13

Jogtalanul kapott több mint ötmillió eurónyi állami támogatást egy muzulmán óvodát üzemeltető török üzletember, írja a Local ausztriai kiadása.

A férfit csalással vádolják, amiért juttatások reményében több nemlétező óvodai szolgáltatást hazudott, és a gondozott gyermekek számával kapcsolatban sem állított igazat.  Csak 2013 májusa és 2015 májusa között közel 1,8 millió eurót tett ezzel a módszerrel zsebre.

A legfrissebb vádak szerint az óvodában kábítószeres orgiákat is tartottak, amiről a török üzletember egyik alkalmazottjának barátja számolt be. A férfi elmesélte, hogy egy meleg randioldalon ismerkedett meg a szerelmével, aki elárulta neki, hogy a főnöke rendszeresen tart szabados szexuális összejöveteleket az óvodában. Az egyik buli másnapján a takarító állítólag némi kábítószernek tűnő fehér port is talált egy íróasztal fiókjában. A partikra 2014 novembere és 2015 májusa között került sor.

Januárban ráadásul 970 tő cannabist találtak egy olyan helyiségben, amelyiket szintén egy az üzletember irányítása alatt álló, felnőttképzéssel foglalkozó szervezet bérelt. A férfi tagadta, hogy bármi köze lenne a növényekhez, a rendőrség már nyomoz az ügyben.

Rovatok