Index Vakbarát Hírportál

Virágvasárnap is a menekültekről beszélt Ferenc pápa

2016. március 20., vasárnap 13:03

Ahogyan Jézussal történt, a menekültek sorsáért ma sem akarnak sokan felelősséget vállalni, mondta Ferenc pápa a virágvasárnapi misén a római Szent Péter téren, írja az MTI. A pápa a Jeruzsálembe bevonuló Jézust ünneplő tömegről beszélt, és a kezdeti lelkesedést Jézus későbbi szenvedésével és kínhalálával hasonlította össze.

Minden igazságot megtagadnak tőle, Jézus a bőrén tapasztalja meg a közönyt is, mivel senki sem akar felelősséget vállalni sorsáért

- mondta Ferenc, aki ekkor előre megírt beszédét félretéve a menekültekhez fordult. Ma az

ő sorsukért sem akarnak sokan felelősséget vállalni

- folytatta.

Ferenc arról beszélt, hogy Jézus "értünk semmisült meg, miközben nekünk nehezünkre esik egy kicsit is megfeledkezni önmagunkról". Arra buzdított mindenkit, hogy Jézustól tanuljunk szeretet és alázatot, az egoizmusról, a hatalom és hírnév kereséséről való lemondást.

A virágvasárnapi szertartás a Szent Péter tér közepén álló obeliszknél kezdődött, ahol Ferenc pápa megáldotta a pálmaleveleket és olajágakat, amelyekkel egykor Jeruzsálem lakosai Jézust köszöntötték. Olaszország templomaiban is áldott olajfaágakkal és pálmalevelekkel ünnepeltek.

A misén spanyolul az egyházért, kínaiul a népek vezetőiért imádkoztak, hogy a béke és az igazság vezérelje őket, franciául a fiatalokért, szuahéli nyelven az üldözött keresztényekért, vietnámiul a nehézségben levőkért, latinul a szegényekért.

Rovatok