Index Vakbarát Hírportál

Megkezdődött az Iszlám Állam legnagyobb városának ostroma

2016. március 24., csütörtök 10:58

Az iraki hadsereg amerikai légi támogatással és kurd pesmergák közreműködésével csütörtökön megkezdte az Iszlám Állam (IS) kezén lévő legnagyobb város, Moszul ostromát – írja a Reuters. Az iraki hadsereg bejelentése nem kis ambícióról árulkodik, hiszen az offenzíva egyelőre még csak a műveleti központnak kijelölt Mahmúr város körül található falvakat foglalta vissza, ez a terület pedig jó 100 kilométernyire van Moszultól.

Az némiképp meglepő, hogy az iraki hadsereg ilyen gyorsan fel tudott fejlődni az offenzívához, szakértők hónapokkal későbbre várták a támadás megindítását. Ahogy arról korábban részletesen írtunk, a szakértők egyöntetűen hosszú és kimerítő ostromra számítanak. Ennek fő oka az, hogy Moszulban és környékén az Iszlám Állam 6-10 ezer embere sáncolta el magát egy csomó robbanó csapdával együtt. Kétséges, hogy a már a jóval kisebb és gyengébben védett közép-iraki Ramádit is hónapokig ostromló iraki hadsereg hogyan fog helyt állni a kíméletlen és kimerítő városharcban.

Moszult Ninive tartománnyal együtt 2014 nyarán szinte menetből foglalta el az Iszlám Állam, a csaknem kétmilliós város lakóinak több mint a fele elmenekült. Az IS teljesen elüldözte vagy megsemmisítette a város népes kisebbségi közösségeit – a „sátánista″ jazidi nőket például szexrabszolgaságba kényszerítette. A város jelentőségét mutatja, hogy bevételét követően itt jelent meg elsőként a nyilvánosság előtt Abu Bakr al-Bagdadi kalifa.

A Tigris partján fekvő gyönyörű várost a csaknem két éve tartó megszállás tönkretette: az infrastruktúra elhanyagoltsága miatt nincs se áram, se ivóvíz, az árak az Iszlám Állam rekvirálásai és az áruhiány miatt igen magasak. A főként szunnita arab lakosság azonban az iraki hadseregtől is tart, mivel sem a síita többségű kormánnyal, sem az az erőszakos kurdosításon munkálkodó pesmergákkal nincsenek jó tapasztalataik.

És ha még a közelgő ostrom nem jelentene elég nagy problémát, a régió feje felett Damoklész kardjaként – vagy inkább dézsájaként – tornyosul a moszuli gát is. A még Szaddám Huszein által a Tigrisre emelt duzzasztó ugyanis megépítése óta komoly gondokkal küzd, és átszakadása esetén 21 méteres árhullám sodorná el szinte egész Ninive tartományt. Jelenleg úgy tűnik, hogy a gátat megfelelően őrzik, és az alapzat megcsúszását gátló cementtöltés is rendben folyik, de a gát az Iszlám Állam közelsége miatt folyamatos biztonsági kockázatot jelent.

Rovatok