Index Vakbarát Hírportál

Tizenhat szír menekültet lőttek agyon a törökök a határon

2016. március 31., csütörtök 15:28

A török határőrök agyonlövik a Szíriából érkező menekülteket - írja a Times. Az elmúlt négy hónapban összesen 16 menekültet, köztük három gyereket lőttek le egy emberjogvédő szervezet szerint. Egy másik szervezet szerint ez a szám sokkal magasabb is lehet.

Február 6-án egy férfit és gyermekét lőtték agyon Ras al-Ainban, a török-szír határ keleti részén. Március 5-én Guvvecinél lőttek le két migránst, ez a határ nyugati oldalán található.

A szír menekültekkel való durvább bánásmódot tavaly decemberben kezdték meg a török hatóságok, pedig korábban négy évig olyan szír állampolgárokat is beengedtek a határon, akiknek még útlevelük sem volt. A bekeményítés a nyugati országok felől érkező nyomásgyakorlásnak köszönhető, akik kevesebb menekültet akarnak beengedni.

A török kormány azt mondja, továbbra is nyitva tartják a határaikat azoknak a szír menekülteknek, akiknek az életük veszélyben van a háború miatt.

Az MTI szerint Görögországnak az a szándéka, hogy hétfőn visszaküldi Törökországba az illegális bevándorlók első, 500 fős csoportját a tíz napja létrejött EU-török megállapodásnak megfelelően.

Rovatok