Index Vakbarát Hírportál

Tévesen ítélték el, 33 év után szabadult

2016. április 8., péntek 23:27

Több mint három évtized után szabadult a börtönből pénteken egy amerikai férfi Virginiában, miután a DNS-e alapján kiderült, mégsem ő követte el azt a gyilkosságot, amelyért elítélték. 

A most 60 éves Keith Allen Harward 33 évet töltött rács mögött egy férfi megölése és felesége megerőszakolása miatt. Harward matróz volt a USS Carl Vinson anyahajón, amely akkor a közelben állomásozott. Egy biztonsági őr felismerni vélte Harwardot, akit szerinte a bűntény idején vérfoltos egyenruhában látott a kikötőben, de a megerőszakolt áldozat nem ismerte fel benne támadóját. Az ügyész annak idején két szakértő álláspontjára hivatkozott, akik szerint Harward fogazata illett az áldozat combján talált harapásnyomokhoz. Más tárgyi bizonyíték nem volt a férfi ellen.

A DNS-vizsgálatot a tévesen elítéltek ügyeivel foglalkozó Innocence Project szorgalmazta, amely két évvel ezelőtt kezdett foglalkozni Harward esetével. Kiderült, hogy a helyszínen talált spermában lévő DNS nem egyezik Harward DNS-ével. A DNS-vizsgálat szerint a bűntényt egy másik tengerész, Jerry L. Crotty követte el, aki 2006-ban börtönben halt meg, emberrablás miatt ült.

Az AP amerikai hírügynökség szerint 2000 óta legkevesebb 24 olyan gyilkosság vagy nemi erőszak miatt elítélt emberről derült ki, hogy ártatlan, akiket harapásnyomok alapján ítéltek el. Ennek ellenére a bíróságok továbbra is elfogadják ezeket bizonyítékként.

Rovatok