Index Vakbarát Hírportál

150 embert megölt a pilóta, most beperlik a repülőiskolát

2016. április 14., csütörtök 00:51

A 150 halálos áldozattal járó tavalyi Germanwings-tragédia után az áldozatok hozzátartozói közül 80 család összefogott és beperelte az iskolát, ahol a gép depressziós pilótája, Andreas Lubitz engedélyt kapott – írja a BBC. A pilótát egy arizonai repülőközpontban képezték ki, miközben évek óta voltak mentális problémái, a nyomozás során pedig arra bukkantak, hogy egy orvos pár héttel a tragédia előtt azt mondta Lubitz-nak, keressen fel egy pszichiátriát – de a munkaadóját senki sem értesítette.

Az arizonai kiképzőközpontnak a Lufthansa a tulajdonosa, a Germanwings anyacége. Az áldozatok családja pedig most azzal vádolja az iskolát és ezzel a légitársaságot is, hogy az ő gondatlanságukból nem fedezték fel Lubitz betegségét. A családok egyik ügyvédje szerint a másodpilóta egy öngyilkos időzített bomba volt, ami olyan stressz alatt, mint ami egy pilótát ér, bármikor robbanhatott. A Lufthansa szóvivője szerint fel sem merülhet, hogy nyernének ellenük.

Ha mégis az áldozatok családjai nyernek, utána még a kártérítés összegén is nagy vita lehet: ugyan Amerikában adták be a keresetet, a baleset Európában történt, ahol viszont jellemzően jóval alacsonyabbak a kártérítési összegek, mint az USÁ-ban.

Tavaly márciusban Barcelonából szállt fel a Germanwings Airbusa, amivel – miután a pilótát kizárta a fülkéből – Andreas Lubitz másodpilóta az Alpoknak ütközött. Az ütközésbe a fedélzeten utazó mind a 150 fő belehalt. Később kiderült, hogy Lubitz-nak súlyos depressziója volt, álmatlanságban szenvedett és szándékosan vezette a repülőgépet a hegyeknek úgy, ahogy korábban is elgyakorolta.

Rovatok