Index Vakbarát Hírportál

A reformerek nyerték az iráni választást

2016. április 30., szombat 10:54

A mérsékelt, reformer erők nyerték a parlamenti választások második fordulóját Iránban az első, nem hivatalos összesítések szerint - írta az MTI. Ez a várakozások szerint lökést adhat a gazdasági és társadalmi változásoknak a konzervatív iszlám köztársaságban, és segítheti a nyugati nyitást is.

Iránban pénteken a parlamenti választások második fordulóját tartották meg, amelyen a 290 tagú parlament 69 mandátumának sorsa dőlt el. Ebből az iráni híradások szerint legalább 33-at szerzett a Haszan Róháni elnököt támogató mérsékelt és reformer koalíció, a konzervatívok pedig 21 mandátumhoz jutottak. A maradék helyeket függetlenek nyerték el.

A február végén tartott első forduló a konzervatívok kis arányú győzelmét hozta, a mostani eredménnyel kiegyenlítődtek az erőviszonyok a két tábor között. Ugyanakkor Iránban nincsenek szigorú pártvonalak, ezért a remények szerint a reformer oldal a mérsékelt, pragmatikus konzervatívok, valamint függetlenek támogatását is megszerezheti, és így többséget kovácsolhat az új törvényhozásban.

Ezzel erősödhet Róháni nyitási politikája. Az iráni elnök 2013-as hatalomra jutása óta próbálja megtörni az ország nemzetközi elszigeteltségét, valamint modernizálni a gazdaságot. Tavaly nagy lökést adott a folyamatnak, hogy Irán egyezségre jutott a nemzetközi közösséggel atomprogramja felügyeletéről, amiért cserébe feloldották a rá kivetett évtizedes szankciókat. 

Ugyanakkor a legfőbb hatalom továbbra is a konzervatív vallási vezető, Ali Hamenei ajatolláh kezében van, és számos más magas rangú tisztséget ultraortodox iszlamista szövetségesei töltenek be. Ezért a reformtörekvéseknek a mérsékeltek parlamenti többsége dacára is komoly ellenállással kell majd szembenézniük.

Rovatok