Index Vakbarát Hírportál

Budapesten születhet újjá Aleppo

2016. május 4., szerda 20:25

Bár még sehol sincs a szíriai polgárháború vége, vannak, akik már Aleppó háború utáni újjászületésén dolgoznak. A Bassar Aszad elnök által vezetett szíriai hadsereg, a szíriai felkelők és a közelben lévő Iszlám Államhoz hasonlóan saríja alapú ország megvalósítását megcélzó an-Núszra közötti harcok által dúlt, egykor kétmilliós város romokban hever, egyelőre a februárban tető alá hozott tűzszüneti megállapodás sem hozott ott fegyvernyugvást.

Most azonban változhat a helyzet, miután az al-Dzsazíra szerint az Egyesült Államok és Oroszország megállapodott arról, hogy Aleppóra is terjedjen ki a tűzszünet, amelynek hiányában összeomolhat a rendezési folyamat, ahogyan arra a német és a francia külügyminiszter figyelmeztetett szerdán Berlinben, miután megbeszélést folytattak a szíriai ellenzék fő koordinátorával, Riad Hidzsábbal és Staffan de Misturával, az ENSZ szíriai különmegbízottjával.

A háború utáni időre már most gondolni kell, hiszen a várost egyszer minden bizonnyal újjá kell építeni – ahogy Szíria jelentős részét is.

Ehhez az első lépést a Közép-Európai Egyetemen (CEU) tették meg, ahol az egyetem konfliktuskutató intézete (CCNR) megkezdte az adatok összegyűjtését, térképek, helyiek beszámolói, fényképek alapján összeállítva az újjáépítés menetrendjét – közölte az al-Dzsazíra.

A projektet Robert Templer professzor vezeti, Aleppóból eljött diákok részvételével, de az Aleppó Projekt lényege épp a közösségi részvétel: minél több helyit bevonni, akik saját mikrokörnyezetük háború előtti és jelenlegi állapotáról számolnak be. Egy interaktív térképprogramban a résztvevők adatokat, szövegeket, fényképeket tölthetnek fel, folyamatosan gyarapítva az adatbázist.

Aleppó az egyik legrégebb óta folyamatosan lakott város. Az UNESCO világörökségi listájára felvett óvárosi rész – benne a 8. században épített mecsettel – súlyos károkat szenvedett a polgárháború öt éve alatt, amely során 400 ezer ember vesztette életét a 2010-ben 22 milliós országban.

Rovatok