Index Vakbarát Hírportál

Légicsapás ért egy szíriai menekülttábort, sokan meghaltak

2016. május 5., csütörtök 21:56 | aznap frissítve

Több tucat ember meghalhatott, sokan megsebesültek, amikor légicsapás ért egy menekülttábort a felkelők uralta részen, Szíria Idlíb tartományában, írja helyi aktivistákra hivatkozva a BBC.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, szíriai aktivistahálózattal rendelkező emigráns csoport értesülései szerint a Szarmada település melletti menekülttábort ért támadásnak 28 halálos áldozata van, köztük nők és gyerekek. Egy másik aktivista csoport szerint a halottak száma meghaladja a harmincat.

A BBC szerint egyes források szerint a szíriai légierő, vagy orosz gépek bombázhattak, de ezt nem erősítették meg.

A támadás azt követően történt, hogy Washington és Moszkva nyomására a szíriai kormányerők és a mérsékelt felkelő erők beleegyeztek, hogy kiterjesztik Aleppóra is a tűzszünetet. A szarmadai táborba sokan éppen Aleppóból, valamint a délre fekvő Hama tartományból menekültek el a véres konfliktus elől, írja az MTI.

Fontos gázlelőhelyet foglalt el az IS

Az IS közben elfoglalta es-Sáert, Szíria legjelentősebb gázlelőhelyét, ami a dzsihadisták első sikerét jelzi, mióta márciusban a kormányerők kiűzték őket a nagyjából 150 kilométerre északnyugatra fekvő Palmürából.

Az iszlamista szervezethez közeli Amak hírügynökség szerint az IS elfoglalta a gázlelőhelyet és az ottani létesítményeket is, megölt több mint 30 szíriai katonát, és nehézfegyvereket, köztük rakétákat is zsákmányolt. Ezt az OSDH is megerősítette, szerintük 34 katona és 16 iszlamista vesztette életét a harcokban.

A dzsihadisták többször is megszerezték már a gázlelőhelyet és a létesítményeket korábban, de 2014-ben a kormányerők ki tudták szorítani őket onnan. A szélsőségesek azóta folyamatosan támadták az ott állomásozó katonákat.

Eközben a Homsztól 45 kilométerre keletre fekvő al-Muharram al-Fúkáni településen legalább tízen vesztették életüket és 49-en megsebesültek egy kettős pokolgépes merényletben. A város egyik főterén egy gépkocsiba rejtett pokolgép robbant, majd a helyszínre sereglő segítők körében egy motoron érkező öngyilkos merénylő hozta működésbe a testére erősített robbanószerkezetet.

Rovatok