Index Vakbarát Hírportál

Sorozatgyilkost ítéltek halálra Los Angelesben

2016. június 7., kedd 00:05 | aznap frissítve

Halálos ítélettel zárult a "Grim Sleeper" néven elhíresült sorozatgyilkos ügye Los Angelesben, írja a BBC. A régebben kukásként dolgozó Lonnie David Franklin Jr. kilenc nőt és egy 15 éves lányt ölt meg 1985 és 2007 között. 

A most 63 éves férfit a múlt hónapban ítélték el, az ügyben rendelkező bíró pedig hétfőn döntött a halálbüntetés mellett. Franklin áldozatai többségükben fiatal, kiszolgáltatott, drogfüggő nők voltak, akiket előbb követett, aztán agyonlőtt vagy megfojtott, végül utak mellett hagyta a holttestüket. 11. ismert áldozatát 1988-ban nem sikerült megölnie, de megerőszakolta és lelőtte, majd kidobta a kocsijából, a lány azonban csodával határos módon túlélte a támadást. 

A gyilkosságsorozatban volt egy 14 éves szünet, ami miatt a nyomozók eleinte kételkedtek benne, hogy tényleg a Grim Sleepert fogták el, amikor Franklin 2007-ben kézre került utolsó gyilkossága után. Végül a DNS-e buktatta le, amit megtaláltak több áldozat holttestén. Lakásában több mint száz nő fényképét találták meg, köztük az áldozatokét is, így nem kizárt, hogy több nővel végzett, mint amennyi holttestet találtak. 

Rovatok