Index Vakbarát Hírportál

Kirúgtak egy orosz képviselőt, mert nem járt be dolgozni

2016. június 10., péntek 19:03

Egy ellenzéki képviselővel szemben alkalmazták Oroszországban először azt az áprilisban elfogadott törvényt, amely a frakciók számára lehetővé teszi, a parlament jóváhagyása mellett, a képviselők visszahívását – írta a Newsru.com.

Az első így visszahívott képviselő az volt, aki egyedüliként szavazott a parlamentben a Krím annexiója ellen. 

A jobbára kormányhoz lojális kváziellenzéki Méltányos Oroszország (SZR) valóban ellenzékiként viselkedő képviselője, Ilja Ponomarjov elleni szavazást azt teszi pikánssá, hogy a 450 fős dumában csupán 123-an voltak jelen a hiányzásra hivatkozva lezavart végső voksoláskor.

Előtte a saját frakció döntött a visszahívásról, ez volt a formális előfeltétele a szavazásnak. Ez nem volt meglepő, hiszen a párt elnöke már a 2014 márciusi, Krímmel kapcsolatos szavazás után követelte, Ponmarjovtól, hogy adja vissza mandátumát.

Ponomarjov mellett az SZR másik képvisőjének, a korábban Julija Timosenko ukrán kormányfőt kigúnyoló pornófilmet is forgató Alekszej Mitrofanovnak is kezdeményezte a visszahívását, de Mitrofanov azt állítja, hogy az egészségi állapota miatt nem tud dolgozni, ezért őt még nem fosztották meg a mandátumától.

Az orosz politikai élet nagy öregje, a populista orosz LIberális Demokrata Pártot vezető

Vlagyimir Zsirinovszkij kijelentette, hogy Ponomarjov külföldi szervezetek érdekében dolgozik,

kémkedik Oroszország ellen, sőt, egy atomerőmű felrobbantásán dolgozott. Erre még a kormánypárti Egységes Oroszország képviselője is bekiáltotta, hogy "Barom!", de végül megvonták tőle a szót.

A41 éves Ponomarjov a Vlagyimir Putyin két elnöki ciklusa között államfősködő Dmitrij Medvegyev idején kapott komolyabb megbízásokat, ő volt az alelnöke annak az államfő alá rendelt szakértői tanácsnak, amely az információs társadalom fejlesztéséért felelt. Medvegyev elnöksége alatt kezdeményezte az orosz Szilícium-völgy létrehozását. Szkolkovóért Viktor Vekszelberg milliárdos volt a felelős. Ponomarjov 22 millió rubeles – akkori árfolyamon 135 millió forintos megbízást kapott Szkoilkovótól kilenc előadás megtartására. A vád szerint 2011-12-ben – a kormánypárt és aa kormányfőiből az elnöki székbe visszatérő Vlagymir Putyin elleni tüntetések idején – az összeget Ponomarjov ellenzéki megmozdulások szervetésére használta fel.

2014 nyara  óta az Egyesült  Államokban van, 2015-ben már megvonták tőle a mentelmi jogot és távollétében elrendelték letartóztatását, a csütörtöki szavazás csupán a záróakkordja volt Ponomarjov ellehetetlenítésének.

Rovatok