Index Vakbarát Hírportál

Kanadában valaki tüzet gyújtott, a füstjét még Észtországban is lehetett érezni

2016. június 15., szerda 07:01

Minden valószínűség szerint egy ember okozta - vagy felelőtlenségből vagy szándékosan - azt a gigantikus erdőtüzet, ami május elején pusztította el a kanadai Fort McMurray városát és erdőben gazdag környékét  - derült ki kedden. Korábban felmerült az a lehetőség is, hogy egy villám lobbantotta lángra a meleg idő miatt száraz aljnövényzetet, de ezt a lehetőséget kizárták.

Travis Fairweather, Alberta tartomány tűzvésszel kapcsolatos tájékoztatásért felelős egyik illetékese azt mondta, számos emberi tevékenységhez kapcsolódó történés kiválthatta az erdőtüzet a lakóautók használatától kezdve a tábortüzeken, leszakadó ipari és elektromos vezetékeken át egészen a gyújtogatásig.

A tűzvészt május elsején észlelte először egy helikopteres erdészcsapat a kanadai olajmezők közelében fekvő Fort McMurraytől tizenöt kilométerre délnyugatra. A gyorsan terjedő lángok 72 órán belül elérték a város határát és a város épületeinek tíz százalékát elemésztették. A szerencsétlenség miatt szükségállapotot kellett kihirdetni, több mint 90 ezer embernek kellett elhagynia otthonát, és ezrek élnek a mai napig is átmeneti szállásokon.

Elővigyázatosságból tucatnyi olajhomokból olajat előállító létesítményt és több fontos olajvezetéket leállítottak, ami jelentős veszteséget okozott a kanadai olajiparnak. A tűz méreteit jól érzékelteti, hogy a füstjét keleten Nagy Britanniában, Spanyolországban, sőt, Észtországban, délen pedig Floridában és a Mexikói-öbölben is észlelték.

(MTI)

Rovatok