Index Vakbarát Hírportál

Sarkozy harcba száll az elnökjelöltségért

2016. július 3., vasárnap 15:14

Nicolas Sarkozy korábbi francia elnök szombaton bejelentette, hogy lemond pártja, A Republikánusok éléről, hogy újra harcba szállhasson az elnökségért a 2017-es választáson. A Franciaországot 2007 és 2012 között vezető Sarkozy a legutóbbi, 2012-es választáson alulmaradt a szocialista François Hollande-dal szemben, de már a mostani hivatalos bejelentés előtt is sejteni lehetett, hogy újra próbálkozik majd.

A Republikánusok novemberben tartanak előválasztást, ami várhatóan nem lesz könnyű menet Sarkozynek, mert 13 párttársa már korábban bejelentette, hogy megméretteti magát. Az exelnök legnagyobb ellenfele a korábbi miniszterelnök Alain Juppe, aki éppen szombaton kritizálta Sarkozyt, amiért összemossa a pártelnökséget az elnöki ambícióival. A felmérések szerint az év nagy részében Juppe állt jobban, de a friss adatok szerint Sarkozy feljövőben van, és a korábban vártnál szorosabb küzdelem alakulhat ki a jelöltségért.

Bármelyikük is nyerjen az előválasztáson, az elnökségért a szélsőjobboldali Nemzeti Front és a baloldali Szocialista Párt jelöltjével kell majd megküzdenie. Előbbi már biztosan a pártelnök Marine Le Pen, míg a szocialistáknál valószínűleg a jelenlegi francia elnök Hollande lesz a befutó.

Rovatok