Index Vakbarát Hírportál

Német rendőrségi jelentés: egyre több a szexuális erőszak a strandokon

2016. július 4., hétfő 09:51 | aznap frissítve

Egyre több a szexuális indíttatású támadás a németországi strandokon és fürdőhelyeken, írja a Bild a düsseldorfi rendőrség belső levelezésére hivatkozva.

Egy emailben arról tájékoztatták a rendőröket, hogy az utóbbi időben jelentősen megemelkedett a strandokon elkövetett szexuális bűncselekmények száma. A támadásokat általában fiatalokból csoportok követik el. A belső levelezésben az is szerepel, hogy "az elkövetők legnagyobb része bevándorló". 

A rendőrség megerősítette, hogy létezik ilyen belső jelentés.  A hatóság lépéseket akar tenni annak érdekében, hogy a jövőben jobban tudja azonosítani a tetteseket. Akit elkapnak, arról a helyszínen fényképet kell készíteni a rendőröknek. 

A kölni tömeges nemi erőszak óta több olyan eset is történt Németországban és Ausztriában, amikor az országba menekültek uszodában, fürdőben fiatal lányokat vagy fiúkat molesztáltak.

Volt azonban olyan eset is, amiről kiderült, hogy nem igaz. Ausztriában egy 13 éves lány azt állította, hogy egy "észak-afrikainak kinéző" férfi molesztálta egy strand öltözőkabinjában. A férfiról fantomkép készült, a rendőrség kereste, a strandról átmenetileg kitiltották a menekülteket és megbíztak egy őrző-védő céget. A lány most bevallotta, hogy csak kitalálta az egészet.

A Rheinische Post a düsseldorfi fürdőt üzemeltető társaságra hivatkozva azt írja:  előfordulnak ugyan ilyen esetek, de nem drámai a helyzet. Egyes fürdővendégeket az zavar, ha a férfiak kihívóan bámulják őket, de az is előfordult, hogy egy férfi véletlenül nyitott rá az öltöző nőkre, mert nem tudta elolvasni az ajtóra kirakott német nyelvű feliratot. 

Rovatok