Index Vakbarát Hírportál

Összeütközött két vonat Olaszországban, akár 27 halott is lehet

2016. július 12., kedd 13:00 | aznap frissítve

Frontálisan összeütközött két személyszállító vonat Olaszország déli részén, Bari közelében, Andria és Corato között kedden dél körül. Az olasz lapoknak délig 11 áldozatot erősítettek meg a hatóságok, de a Barletta-Andria-Trani tartomány helyettes vezetőjére, Giuseppe Corradóra hivatkozó Reuters akkor azt írta, 20 halott is lehet. Kedden késő délután a La Repubblica már 23 halottról írt, este pedig már 27-ről.

A hatóságok attól tartanak, hogy az áldozatok száma emelkedni fog. A La Repubblica korábban azt írta, hogy 35 sérült van, közülük 18 ember állapota súlyos. A sérültek között van egy kisgyerek is, akit mentőhelikopterrel vittek kórházba. A Telegraph helyi hatóságokra hivatkozva azt közölte már délután, hogy eleinte alulbecsülték a sérültek számát, ami akár 50 is lehet.

„Sokkoló az egész. Láttam halottakat, segítségért könyörgő sérülteket, síró embereket. Ez életem legborzasztóbb pillanata" – mondta egy sérülteket mentő rendőr.

Mindkét vonat négy vagonból állt, a két első kocsi nagy erővel ütközött, és darabokra tört. Azonban hátrébb lévő kocsik is megsérültek. A La Repubblica szerint olyan a helyszín, mintha egy repülő csapódott volna be.

A két vonat Corato és Andria települések között ütközött össze. Az Ilmattino.it szerint a katasztrófa helyszínén egy vágányon haladhatnak a szerelvények építkezés miatt. Naponta kétszáz vonat jár erre.

A baleset oka hivatalosan még nem ismert, de az AFP-nek egy nyomozó azt mondta, hogy nem kizárt, hogy emberi mulasztás miatt történhetett. Az egyik szerelvénynek a közeli állomáson kellett volna várakoznia, amíg a másik elhalad.

Matteo Renzi olasz miniszterelnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, és azt mondta, kiderítik, pontosan mi történhetett.

Rovatok