Már fiatal korától kezdve a vezetésre készült Theresa May, aki a britek második női miniszterelnökeként váltja David Cameront. Ő fog alkudozni az EU-val, és vezényli le a brexitet. A cipőmániájáról is ismert, pragmatikusnak várt politikust hasonlították már Margaret Thatcherhöz és Angela Merkelhez is, volt már a legbefolyásosabb brit nő II. Erzsébet királynő mögött, és mondott saját őszödi beszédet a tory aktivistáknak. Az EU-ban is őt várták befutónak, de húzós tárgyalásokra készülhetnek Nagy-Britannia kilépéséről, amiben a külföldi munkavállalók helyzete is a tárgyalási pozíciók része lehet.
A brexit az brexit. Sikert fogunk belőle kovácsolni
– mondta a brit belügyminiszter Theresa May, miután a konzervatív párt frakciója meggyőző többséggel kormányfőnek választotta. „Nem próbálunk bent maradni az EU-ban, nem próbálunk majd a hátsó ajtón visszalépni, és nem tartunk második népszavazást. Az ország úgy döntött, hogy kilépünk az Európai Unióból, és miniszterelnökként ki fogom léptetni az országot az EU-ból.”
Szerdától lesz kivel tárgyalnia az EU-nak az Egyesült Királyság válásáról: hivatalba lép az új brit miniszterelnök, Theresa May, aki a második női kormányfő Margaret Thatcher után. David Cameron a kilépésről döntő népszavazás másnapján lemondott, és sokáig úgy tűnt, hogy csak szeptember elején választják meg az utódját. A jelöltek azonban egymás után ejtették ki magukat a versenyből, és hétfőre csak az egyébként is legnépszerűbb belügyminiszter maradt talpon. Cameron aznap bejelentette, hogy szerdán még utoljára bemegy a parlamentbe, aztán átadja a stafétát.
May nem könnyű örökséget kap Camerontól, de elég tapasztalt politikusnak tartják, hogy állja a sarat. A konzervatívoknak most minél előbb újra össze kell zárniuk, és a brexit minél előnyösebb feltételekkel történő levezénylése mellett May dolga lesz az is, hogy felszámolja a népszavazási kampány alatt keletkezett repedéseket a kormányban, a pártban és a társadalomban is. Az egyik nagy előnyének tartották, hogy a kampányban nem képviselt szélsőséges álláspontot, a karrierje során azonban soha nem félt felvállalni konfliktusokat.
May a tory vezetésért folyó harcban már azt is bizonyította, hogy igazi túlélő, sikeresen kikerülte a riválisait egymás után elsüllyesztő csapdákat. Habár a parlamenti képviselők között George Osborne pénzügyminiszter nagyobb befolyással bírt, és Cameron is őt preferálta, de az ő neve éppen annyira összeforrt a bukott népszavazással, mint a kormányfőé. May ezzel szemben kiállt Cameron és a maradás mellett, de meglehetősen visszafogottan, szinte a partszélről kampányolt, így mindkét oldal számára elfogadható alternatíva maradt.
Hiába pozicionálta magát éppen Osborne-nal és Mayjel szemben a kilépéspárti oldalra Boris Johnson volt londoni polgármester és a másik hangadó Michael Gove igazságügyi miniszter, mert a szavazás utáni helyezkedésben kiütötték egymást. Johnson végül el sem indult a miniszterelnökségért, Gove pedig nem tudott elegendő támogatót felmutatni, ezért brexit oldalról sem ő, hanem az alig ismert Andrea Leadsom energiaügyi államtitkár lett May kihívója. Aztán sikerült arra utalnia, hogy ő anyaként alkalmasabb lenne miniszterelnöknek, mint a vetélytársa. A sokakat kiakasztó megjegyzés miatt végül visszalépett.
Az egész cirkuszból May emelkedett ki biztos győztesként, de azt nem lehet mondani, hogy csak a körülmények segítették volna. Sőt, a Cameron lemondása után készült felmérésekből kiderült, hogy Maynek nemcsak a parlamenti képviselők, hanem a tagság körében is jó esélyei voltak a győzelemre: a párttagok 59 százaléka látta volna szívesen miniszterelnökként. A továbbiakra nézve még biztatóbb lehet neki, hogy az összes brit választót nézve is közel 50 százalékos volt a támogatottsága, ami nem mellékes egy parlamenti választás nélkül hatalomra kerülő politikus esetében.
Nem túlzás azt mondani, hogy mindig is a kormányzásra készült, hiszen barátai szerint már fiatalon is arról beszélt, hogy ő akar lenni Nagy-Britannia első női miniszterelnöke.
Meglehetősen zavarta, amikor Margaret Thatcher beelőzte
– emlékezett vissza egy egyetemi barátja az akkor még Theresa Brasierként ismert későbbi politikus korai ambícióira.
A legfontosabb támaszának tartott férjével az Oxfordi Egyetemen, egy konzervatív fiataloknak rendezett diszkón ismerkedett meg, és a BBC szerint pont a későbbi pakisztáni miniszterelnök, a 2007-ben meggyilkolt Benazir Bhutto mutatta be őket egymásnak. Philip May a bankszakmában helyezkedett el, és Theresa is dolgozott egy ideig a Bank of Englandnél, de mindig is a politika érdekelte igazán, amihez mintha önkéntelenül is Thatcher leköszönése után került volna csak közel.
Akkor jutott először a parlamentbe, amikor 1997-ben a Konzervatív Párt hatalmas vereséget szenvedett Tony Blair Munkáspártjától. A Westminster-palotában aztán egyértelműen a Thatcher utáni időszak legbefolyásosabb tory női politikusává nőtte ki magát az évek alatt. 2002-ben ő lett a toryk első női választmányi elnöke (a főként adminisztratív pozícióba a párt valódi vezetője nevezhet ki valakit), később pedig megszerezte az árnyékkormány fontos pozíciójának számító munkaügyi miniszteri posztot is.
Az ellenzéki éveiben azzal hívta föl magára a figyelmet, hogy ő tartotta meg a mélypontján lévő Konzervatív Párt „őszödi beszédét”, amikor 2002-ben megkapta első fontosabb pozícióját.
Túl szűk a bázisunk, és néha szűken mérjük az együttérzést is. Tudják, hogy hívnak minket? Az undok párt!
Én tudom, hogy ez nem fair, ahogy önök is. De az embereket kell odakint meggyőzni erről” – mondta az összegyűlt aktivistáknak. Ő készítette elő a terepet David Cameronnak, aki nyolc évvel később választást nyert a konzervatívokkal. A beszédből kiindulva az a mondás tartotta róla, hogy nem igazán tolja magát az előtérbe, akár fél évig leszegett fejjel jár, de aztán mindig újra és újra megvillan. Ő az egyik első brit politikus, aki kijelentette, hogy feministának tartja magát.
A brit média már akkor felfigyelt rá, hogy mennyire vonzódik a feltűnő cipőkhöz: a híres beszéde alatt éppen egy leopárdmintás magas sarkút viselt. Most külföldi lapok, például a spanyol El Mundo is utalt a cipőmániára. „Magas sarok, biztos léptek, abszolút irányítás, totális hűség” – írták róla. Nemcsak a cipőiből látszik azonban, hogy szereti a divatot, hanem abból is, hogy egy műsorban azt válaszolta, ha csak egy luxuscikket választhatna, akkor egy életre szóló Vogue-előfizetéssel költözne ki egy lakatlan szigetre.
Ezek azonban a ritka kivételek közé tartoznak, mivel Mayről úgy tartják, magánéletéről csak nehezen nyílik meg, és nem pletykál másokról sem. Az viszont már kiderült, hogy egyik hobbija a főzés, saját bevallása szerint száz szakácskönyve van otthon, és Jamie Oliver nagy rajongója. Oda kell azonban figyelnie, hogy mit eszik, mert 2013-ban a nyilvánosság előtt is elmondta, hogy 1-es típusú cukorbetegséget állapítottak meg nála, vagyis naponta kétszer kell inzulint beadnia magának. Szerdától ő lesz
A pozíciói már megvoltak a párton belül, mégis félig-meddig meglepetés, hogy ő lett a belügyminiszter, amikor Cameronék a 2010-es győzelem után koalícióra léptek a liberális demokratákkal. A kormányban aztán tudatosan építette tovább magát, miközben megvívta a saját csatáit. Egy volt liberális demokrata államtitkár azt mondta róla, hogy többször is összetűzésbe került George Osborne pénzügyminiszterrel, Michael Gove oktatási, majd igazságügyi miniszterrel, míg Cameronnal gyanakodva méregették egymást.
Túl népszerű a tory aktivistáknál, hogy lefokozzák, túl veszélyes, hogy előléptessék
– tartotta róla a Financial Times szerint a mondás, így a kormányátalakításokat átvészelte, Cameron nem tudta, de nem is akarta félreállítani.
Belügyminiszterként sikereket ért el, csökkent a bűnözési ráta, és Abu Katada radikális hitszónok kitoloncolását is fontos eredményének tartja. Néhányszor felvillantotta az oroszlánkarmait: 2014-ben nekiment a rendőrségi korrupciónak, 2012-ben pedig komoly politikai nyomás ellenére sem adta ki az Egyesült Államoknak a Pentagon hálózatának meghekkelésével vádolt Gary McKinnont. Többen viszont bírálták, mert belügyminiszterként többször a háttérben maradt válsághelyzetekben. Miniszterelnökként egész más szerepfelfogásra lesz szüksége.
A legtöbb kérdésben a toryk liberális szárnyához tartozik. Például fölemelte a szavát a rendőrség túlzásba vitt utcai igazoltatási gyakorlata ellen. Néhány esetben azonban a jobb szárnynak kedvezett. Azt ígérte, hogy belügyminiszterként évi 100 ezer fő alá csökkentik a bevándorlást, ez nem sikerült, 300 ezer fő környékén alakult a szám az elmúlt években. Egy évekig vitatott és nyár elején elfogadott törvényjavaslatban jócskán kiterjesztette a hatóságok betekintési jogosultságát az internetböngészési előzményekbe, emailekbe és mobil adatforgalomba. A hozzá közel állók azt mondják róla, hogy
Pragmatikus arcát is megmutatta már, amikor jelezte, hogy kilépne az Emberi Jogok Európai Egyezményéből, de aztán hozzátette, ha kormányfő lesz, akkor azért nem fog, mert nincs megfelelő parlamenti támogatottsága.
A toryk vezetéséért folyó rövid kampányban az amerikai elnökségre pályázó Hillary Clintonhoz hasonlóan a tapasztalatára helyezte a hangsúlyt, és megbízhatónak tüntette fel magát. A baloldali Guardian azt írja róla, hogy úgy szerezte meg a konzervatív frakció kétharmadának a támogatását, hogy senkinek nem ajánlott pozíciókat cserébe.
Nem lobbizok ezért a munkáért, csak akkor vállalom, ha tényleg én kellek
– szólt a felfogása.
Kritikusai szerint azonban az elmúlt évek során az is kiderült róla, hogy kedvenc krikettjátékosához, Geoffrey Boycotthoz hasonlóan inkább magányos farkas, nem igazi csapatjátékos. Néhányan pedig egyenesen unalmasnak, de törtetőnek írták le.
Kezdetben Angela Merkelről is többen hasonlóan gondolkodtak, mára azonban már korántsem az „unalmas” lenne az első jelző, ami valakinek eszébe jut a német kancellárról, akihez Thatcher mellett a legtöbbször próbálják már előre hasonlítani Mayt. Mindkettejük édesapja protestáns lelkész volt, a Die Welt szerint az is közös jellemzőjük, hogy egyikük sem szereti a céltalan csevegést, viszont mindketten szívesen mennek szabadidejükben hegyet mászni. Már meg is kapta a „maidenheadi Merkel” becenevet, még ha nem is annyira szeretné, hogy a német kancellárral mérjék össze.
A USA Today szerint viszont már most megérdemli a vaslady nevet, mivel minden porcikájában olyan nagy formátumú és kemény, mint az eddigi egyetlen brit női miniszterelnök, Margaret Thatcher. Szerintük Thatcherhöz hasonlóan May is eltökélte, hogy felérjen a férfiakhoz, akik hagyományosan dominálják a brit politikát. A vita erről még biztos folytatódni fog, azonban mégsem valószínű, hogy belőle lesz az új vaslady, mivel túlságosan is pragmatikus konzervatív, aki időnként még a baloldalról is kölcsönvesz egy-egy ötletet.
Szüksége lesz rá, hogy minél szélesebb támogatókört gyűjtsön, mert nem kisebb a feladata, mint hogy összekovácsolja a brit társadalmat, amiről a brexitszavazás után fájdalmasan kiderült, hogy mennyire megosztott. Kiugróan magas, a fejlett országok között a hatodik legnagyobb a jövedelmi egyenlőtlenség, a korábban az iparból élők tömegei elvesztették az identitásukat, és úgy érzik, semmibe veszik őket, az idősek homlokegyenest másképp gondolkodnak az ország jövőjéről, mint a fiatalok, a városiak lenézik a vidékieket, vidéken pedig rengetegen kilátástalannak látják az életüket. A skót kormány készen áll, hogy kilépjen az Egyesült Királyságból, Észak-Írországban az Ír Köztársasághoz való csatlakozásról tartanának népszavazást.
Az első megszólalásában May rögtön megígérte, hogy Nagy-Britanniából olyan országot farag, ahol nemcsak a szerencsés kevesek járnak jól, hanem mindenki. Azzal kezdené, hogy fogyasztókat és munkavállalókat ültet a cégek vezetőségébe, és megnyirbálja a bankókkal kitömött vezetők fizetését. „A brit tőzsde azon a szinten kereskedik, ahol 18 éve, 10 százalékkal a csúcsa alatt van – eközben a vezető menedzserek bére háromszorosára emelkedett”, és ez megengedhetetlen, fejtette ki.
Nemzeti ipari stratégiát fog javasolni, amiről azt mondta, bár nem állítja meg automatikusan, hogy brit cégeket külföldieknek adjanak el, de az állam be fog avatkozni, hogy megvédje a szektort. Külön kiemelte a gyógyszeripar jelentőségét. A BBC Newsnightnak nyilatkozó volt kormányzati tanácsadók arra számítanak, hogy May nem fogja kímélni a rosszul működő közszolgáltatásokat, és reformokat fog javasolni például a túlzsúfoltsággal küszködő börtönrendszerben. Az igazi kihívás azonban az EU-val folytatott tárgyalássorozat lesz.
Rohadt macerás nő
– mondta Mayről egy párttársa, aki nem tudta, hogy forog a kamera. Nem dicséretnek szánta, de a belügyminiszter felkapta a kommentet. „A következő, aki erre rá fog jönni, Jean-Claude Juncker lesz” – üzente az Európai Bizottság elnökének.
Azonnal világossá tette, hogy a népszavazás után nincs visszaút az Európai Unióba, az emberek a kilépés mellett döntöttek, és ő ki fogja léptetni az Egyesült Királyságot az EU-ból. Jövő év elején indítaná csak el a válást, addig viszont szeretne informálisan tárgyalni róla. Angela Merkel korábban kizárta, hogy a hivatalos kereteken kívül szót ejtsenek a kilépési feltételekről, meglátjuk, meggondolja-e magát a következő hónapokban, most, hogy eldőlt, ki lesz Cameron utódja.
Brüsszelben egyébként már jól ismerik Theresa Mayt, hiszen a belügyi tárca vezetőjeként hat éve jár a miniszteri Tanács üléseire. Különösen jóban van a francia belügyminiszterrel, Bernard Cazeneuve-vel. „Kemény” – mondták egybehangzóan az EUobserver forrásai a leendő miniszterelnökről. Felkészült politikus hírében áll, aki mindig ott volt a tanácsi találkozókon és nagyon aktívan dolgozott, holott a britek számos bel- és igazságügyi terület alól kivételt kaptak.
– vélte az EUobserver egyik forrása. Szerinte a fentiek miatt az EU is őt látta volna legszívesebben a miniszterelnöki székben, és most sokan kicsit megnyugodni látszanak. A tárgyalásokban a múlt héten kijelölt új brit uniós biztos, a karrierdiplomata Julian King lesz a segítségére, aki szintén nem kispályás: eddig Nagy-Britannia párizsi nagykövete volt.
A keleti tagállamoknak viszont nem feltétlenül a legjobb hír Theresa May kinevezése. A népszavazás óta több kilépéspárti politikus finomított az álláspontján a külföldi uniós munkavállalók beengedéséről, May viszont nem cicózik, még ha könnyen lehet, hogy csak a kilépési tárgyalási pozícióit próbálja ezzel erősíteni.
A már most is Nagy-Britanniában élő uniós munkavállalók jogát, hogy ott maradhatnak, általában a brexitpártiak sem szokták vitatni, ráadásul nemzetközi jogba ütközhet a kipaterolásuk. Theresa May viszont nem volt hajlandó kizárni a deportálásokat, mert szerinte ha most megígérnék, hogy maradhatnak, sokan jönnének be, amíg lenne rá lehetőségük. Lényegében azt is mondta, attól is függ az ott élők helyzete, hogy más kormányok hogyan állnak a külföldön dolgozó britekhez. Az országban élő uniós dolgozókat „tárgyalási pontként” használná fel, és úgy fogalmazott, hogy „nincs mandátuma” az EU-ból érkező munkaerő szabad áramlását biztosítani. Ez a közös piac négy alapszabadságának egyike a szolgáltatásoké mellett. Utóbbira nagy szüksége van a londoni pénzügyi központnak, a Citynek, különben várhatóan sok cég átköltözne a kontinensre.
Akárhogy is lesz, a kilépési kérelem hivatalos jelzése után indulhatnak csak a tárgyalások. Két év marad a tárgyalások lezárására, hacsak egyhangú döntéssel meg nem hosszabbítják. Az egyeztetések végéig az Egyesült Királyság az EU teljes jogú tagja marad, viszont az is elég valószínű, hogy May úgy már biztos bevonul a történelembe, mint