Index Vakbarát Hírportál

Szaúd-Arábia lebombázta az Orvosok Határok Nélkül jemeni kórházát

2016. augusztus 15., hétfő 21:24

Egy szaúdi légitámadásban legalább heten meghaltak és tizenhárman megsérültek Jemen északi, Hadzsa tartományában hétfőn. A katonai akcióban találat érte az Orvosok Határok Nélkül helyi kórházát és egy iskolát, írja a Reuters.

Szaáda tartományban 10 gyerek meghalt, amikor itt is bombatalálat ért egy iskolát. A Szaúd-Arábia vezette koalíció vezérkara arról tájékoztatott, hogy a húszi lázadók kiképzőközpontja volt a célpont. Azt nem erősítették meg, hogy célt tévesztettek volna.

Jemenben két éve harcol egymással a szunnita Abed Rabbó Manszúr Hádi elnökhöz köthető haderő az Irán által támogatott síita húszi felkelőkkel, miközben a jelenlegi elnököt a szaúdi katonai szövetség támogatja. Kuvaitban az ENSZ megpróbálta kibékíteni a feleket, de nem tudtak megállapodni. A szaúdiak által vezetett arab katonai szövetség most vasárnap jelezte, hogy fokozza a harci szerepvállalását Jemenben.

Rovatok