Index Vakbarát Hírportál

Világméretű sárgalázjárványra figyelmeztet egy nemzetközi segélyszervezet

2016. augusztus 16., kedd 06:40

Az elindított nagyszabású oltási program ellenére világméretűvé válhat a sárgalázjárvány, amely Közép-Afrikában már több száz halálos áldozatot szedett - írta az MTI a Save the Children nemzetközi gyermekjóléti segélyszervezet figyelmeztetése alapján. 

A Kongói Demokratikus Köztársaságban júniusban jelentették be, hogy a sárgalázjárvány átterjedt az országba Angolából, ahol a járvány decemberi kitörése óta legalább 3000 sárgalázgyanús esetet és a betegséghez köthető 360 halálesetet regisztráltak.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 2269 sárgalázgyanús esetet jelentettek, emellett 16 halálesetet. Angolában már nyolcmillió ember kapott védőoltást a kór ellen. Az országban a WHO szerint hamis oltási bizonyítványok miatt szabadulhatott el a sárgaláz.

Ezt is szúnyogok terjesztik 

A WHO a Kongói Demokratikus Köztársaságban is nagyszabású védőoltási programot indított, 12 millió embert akarnak beoltani. Az oltásnak már júliusban el kellett volna kezdődnie, de az oltóanyag és a injekciós fecskendők hiánya miatt ez csak ezen a héten kezdődik el.

A fenyegető oltóanyaghiány miatt a WHO azt javasolta, hogy a járvány gyors leküzdése érdekében az oltóanyag szokásos - életre szóló - adagjának ötöde is beadható szükség esetén, mert egy ideig ez a mennyiség is véd.

A sárgalázat a dengue- és a zikalázhoz hasonlóan szúnyogok terjesztik, de lefolyása sokkal veszélyesebb a másik kettőnél, és a súlyos állapotba kerülő, kórházi kezelésre szorulók körében a halálozási arány 75 százalék. A kór többnyire lázzal, izomfájdalmakkal, rosszulléttel, hányingerrel jár, de veseelégtelenséghez és halálhoz is vezethet.

Borítókép: egy gyerek-méretű koporsót rak a platóra egy család. A fiú két napja halt meg, és az orvosok nem tudták megmondani a családnak, hogy malária vagy sárgaláz vitte el. Washington Post / Getty Images Hungary

Rovatok