Index Vakbarát Hírportál

Egy oroszországi muszlim vallási vezető körülmetélné az összes orosz nőt

2016. augusztus 18., csütörtök 17:27

Iszmail Bergyiejev, az Észak-kaukázusi Muszlim Társaság vallási vezetője szerdán az orosz Interfax hírügynökségnek adott interjújában azt mondta egy orosz jogvédő szervezet által nemrég nyilvánosságra hozott jelentés kapcsán, hogy "jó lenne, ha minden nő esetén alkalmaznák" a női körülmetélést. A jelentés arról szól, hogy a női nemi szerv részleges vagy teljes eltávolításával járó beavatkozás elterjedt Oroszország észak-kaukázusi részében, Dagesztán kisebb hegyi falvaiban - írja a Business Insider az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Bergyijev azt nyilatkozta, hogy minden nőn végre kell hajtani a nemiszerv csonkítását, hogy ne legyen annyi paráznaság a Földön – idézte fel az oroszországi Karacsáj-Cserkeszföld vezető muftiját a Lenta.ru. Szerinte a nőket isten a szülésre és gyermeknevelésre teremtette, és ezt a csonkítás a legkevésbé sem befolyásolja.

A kijelentést támogatta Vszevolod Csaplin pravoszláv pap is. A Putyin által létrehozott Társadalmi Kamara tagja később azt mondta: az általa 25 éve ismert és nagyrabecsült Bergyijev csupán a saját tradíciójáról beszélt, amelyet évszázadok óta gyakorolnak és a nők is elfogadnak. Miért ne lenne joguk rá? – kérdezte a Csaplin, megjegyezve, hogy a keresztények tradíciója más, de "ez nem akadálya annak, hogy más népek tradícióit elismerjük." Szerinte csupán az ENSZ hivatalnokai lépnek fel az ilyen szokások ellen, hogy a hagyományos tradíciókat humánusabbakkal váltsák fel.

"Valószínűleg azért nem kell az összes nőt körülmetélni, az ortodox nők esetében például azért nincs szükség erre, mert ők úgysem lépnek félre" - mondta. A pravoszláv nőket ez nem érinti, mert ők amúgy sem paráználkodnak – nyugtatott meg mindenkit Csaplin, aki korábban a pravoszláv egyház kommunikációs ügyeiért is felelt. A mufti később azt állította, hogy csak viccelt, és azt is mondta, hogy az iszlám vallási előírásai között nincs szó kötelező női körülmetélésről.

Az orosz egészségügyi miniszter, Oleg Szalagaj azt mondta, a női körülmetélés komoly sérüléseket okoz és semmilyen szempontból nem tekinthető pozitív gyakorlatnak. A jelentés szerint bár Dagesztánban a társadalom és a hatóságok sem hajlandóak elismerni, hogy létezik a probléma, bizonyos falvakban majdnem teljes az egyetértés a szükségességéről.

A jogvédő csoport arról számolt be, hogy legalább 25 19 és 70 év közötti nővel beszéltek, akik keresztülmentek az eljáráson. Ők mind arról beszéltek, hogy a körülmetélés fizikai és lelki sérüléseket okozott nekik.

Az UNICEF adatai szerint világszerte nagyjából 200 millió lány esett át körülmetélésen, közülük 44 millióan 15 évesnél fiatalabbak. A körülmetélt nők fele Indonéziában, Egyiptomban és Etiópiában él, ugyanakkor a Business Insider cikke felhívja rá a figyelmet, hogy sok országban hiányosak az erre vonatkozó adatok.

Rovatok