Index Vakbarát Hírportál

Gyermekerőszakolófilm-hálózatot göngyölítettek fel az Európai Unióban

2016. augusztus 23., kedd 22:18

Gyerekekről készült pornográf felvételek birtoklásáért és terjesztéséért hetvenöt embert vettek őrizetbe Európa-szerte, írja az MTI az európai rendőrségi együttműködési szervezetre (Europol) hivatkozva. A hágai tájékoztatás szerint több mint egy éven át tartó nyomozás után sikerült felszámolni a hálózatot a "Napfény" fedőnevű akció keretében.

Claire Georges, a hivatal szóvivője elmondta, hogy a gyanúsítottak IP-címét megküldték a tagállami szerveknek, és ezt követően fogták el az érintetteket az Európai Unió huszonhat tagállamában, valamint Norvégiában és Svájcban. A pedofil képeket és -filmeket egymás között cserélő, többségében 50 év feletti gyanúsítottak jelentős része a kibertérben névtelenséget biztosító, Tor nevű hálózatot használta - közölte az Europol, mert ez biztosítja a névtelenséget a felhasználók számára.

A rendőri szervezet tovább folytatja a nyomozást az ügyben, így további letartóztatásokra lehet számítani. Az Europol évek óta nagy figyelmet szentel a pedofil hálózatok elleni küzdelemnek. A hivatal eddigi legnagyszabásúbb művelete során, 2011-ben 184 embert vettek őrizetbe Európában.

Rovatok