Index Vakbarát Hírportál

Homoszexuális püspök coming outolt Angliában

2016. szeptember 3., szombat 12:39 | aznap frissítve

Homoszexuális élettársi kapcsolatban él egy anglikán püspök, a bejelentést a lincolni egyházmegye tavaly felszentelt segédpüspöke maga tette meg a Guardiannek adott nyilatkozatában. A coming outtal Nicholas Chamberlain egy bulvárlap vasárnapra tervezett leleplező cikkét kívánta megelőzni.

A canterburyi érsek már a püspöki kinevezés idején is tudott a püspök szexuális orientációjáról, ami véleménye szerint teljesen irreleváns az egyházi szolgálat szempontjából, Chamberlain ugyanis „a püspökök útmutatása szerint él”. A gyakorlatban ez cölibátust jelent, vagyis a segédpüspök szexuális önmegtartóztatást vállalt.

Az emberek tudják, hogy meleg vagyok, de nem ez az első dolog, amit bárkinek is elmondanék magamról. A szexualitás része annak, ami vagyok, de a szolgálatomra akarok fókuszálni

– mondta Chamberlain, aki azt hangsúlyozta, hogy partnerével hűséges, szeretetteli kapcsolatban él, élvezik egymás társaságát és megosztják egymással az életüket.

Ő az első püspök az anglikán egyházban, aki nyilvánosan vállalja homoszexuális orientációját. Homoszexuális püspökök azonban korábban is voltak, George Carey volt canterburyi érsek is beszélt arról, hogy a kilencvenes években a körülményeiket ismerve szentelt püspökké két meleg férfit. 2003-ben egy másik pappal együtt élő püspökjelölt is nyíltan beszélt a homoszexualitásáról, a kritikák hatására azonban ő a felszentelése előtt visszalépett a jelöltségtől.

Az anglikán egyház több magasrangú tagja, köztük két püspök idén júniusban könyvben állt ki amellett, hogy az egyházuknak változtatnia kellene a homoszexuális együttélést bűnnek tekintő álláspontján. Az azonosneműek kapcsolatának esetleges elismerése körül éles viták vannak az egyházban, a kérdést az anglikánok általános zsinata jövőre várhatóan formálisan is napirendre tűzi.

Rovatok