Index Vakbarát Hírportál

A WikiLeaks úgy szivárogtat, ahogy az oroszok akarják?

2016. szeptember 9., péntek 20:44

Bár rendelkezésére álltak a WikiLeaksnek az iratok, mégsem hozta nyilvánosságra azt, amely bizonyította, hogy Damaszkusz kétmilliárd dollárt menekített ki Oroszországon keresztül a szíriai polgárháború kezdetén – állítja a Daily Dot egy kiszivárogtatott amerikai bírósági dokumentumra hivatkozva. A hír azt sejteti, hogy a WikiLeaks Moszkva érdekei szerint működik.

A WikiLeaks visszautasítja az oroszbarátságról szóló vádakat, amelyek nem sokkal azután kerültek elő, hogy a portál súlyos zavart okozott az elnökválasztási kampány közepén lévő Demokrata Pártnak és az elnökjelölt Hillary Clintonnak azzal, hogy nyilvánosságra hozta a pártvezetés levelezését, amelyből kiderült: a pártvezetést jelentő Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) az előválasztásokon az egyenlő feltételek biztosítása helyett inkább Clintont részesítette előnyben Bernie Sandersszel szemben.

A most előkerült bírósági irat szerint a WikiLeaks 2012-ben megkapta ugyan a szíriai vezetés feltört levelezését, a Bassar Aszad elnök rezsimje ellen fellépő hackerek jóvoltából, ám nem teljes egészében publikálta azt: a RevoluSectől kapott anyagból kihagyta azt a részt, amely Damaszkusz és Moszkva szoros együttműködését igazolta volna. A kimaradt rész állítólag arról szólt, hogy az orosz VTB bankhoz kétmilliárd dollár jutott el Szíriából 2011 októberében.

A szíriai nemzeti bank elnöke a levélben arra is kéri az orosz kormány többségi tulajdonában álló VTB Bank vezetőjét, hogy nyissanak a szíriai pénzintézet számára rubelszámlát.

A WikiLeaks boszorkányüldözést lát

A Daily Dot a RevoluSec tagjainak biztonságára hivatkozva nem közölt olyan adatokat, amelyekből kideríthető, hogy kik révén jutottak el hozzá az orosz-szír pénzügyi tranzakcióról szóló iratok.

A WikiLeaks szerint szó sincs arról, hogy titkolták volna az oroszok szoros szíriai kapcsolatait, hiszen erre több adat is utal az általuk publikált anyagban. „Sajnálatos, hogy a Daily Dot Hillary Clinton neomccarthysta kampányának megfelelő összeesküvés elmélettel áll elő” – közölte a WekeLeaks, utalva az 50-es évek kommunistaellenes boszorkányüldözésére, Joe McCarthy szenátor vezetésével. 

A WikiLeaks azonban nem csak visszautasította a vádakat, de meg is fenyegette a vádakat megalapozottnak beállító médiumokat: „Csak rajta, de biztosak lehetnek benne, hogy egyszer viszonozzuk a szívességet.”

Már a DNC levelezésének kiszivárogtatásakor felmerült, hogy orosz hackerek törhették fel az e-maileket. Az orosz elnöknek is feltették ezt a kérdést. Vlagyimir Putyin visszautasította, de hozzátette: mindegy kitől jött az információ, a lényeg, hogy valós tényekre világít rá.

Oroszok kezében a WikiLeaks?

  • 909
    A WikiLeaks leoroszozása csak amerikai kampányfogás
  • 866
    Igen, és ezért káros is a léte
  • 737
    Igen, de ettől még jó, hogy van

Rovatok